A (számomra legalábbis) leginkább szappanjairól ismert, és itthon is több márkabolttal (néggyel, igaz, csak Budapesten) rendelkező angol márkának van borotvakrémje is, kétféle: a Dirty meg a Prince. Lássuk, mit tud az utóbbi.

Filózifiája szerint a Lush a természetességre, a minőségi alapanyagokra, a frissességre meg a kézi készítésre épít. Na, mi persze ettől azért még nem olvadunk el, mint az Ózban a boszorkány, elvégre ki látott már céget azzal dicsekedni, hogy alja dolgokból és jó sok tartósítószerrel készít allergénben kifejezetten gazdag termékeket. A cégtörténet és az ars poeticában felsoroltak mindazonáltal rokonszenvessé teszik a márkát. A Prince erős, fekete, 100 g-os kis dobozban érkezik, jól záró csavaros tetővel, az oldalán az összetételt ábrázoló nagy, és további két, kis kerek matricával. Ezek közül az egyik szerint öt ilyen kiürült tégelyért kapunk valami arcpakolást, a másikon pedig konkrétan egy csaj portréja látható, méghozzá Caroline-é, aki a szintén föltüntetett gyártási időpontban ezt a krémet pont készítette. Kedves dolog, és az is pozitív, hogy a Lush nem maszatol az összetevőkkel: a dobozon és az adott termék oldalán is hosszú, tömött sorokban mindent szépen föltüntetnek, így a legparanoiásabb vásárlók is kedvükre vadászhatnak gyanús elemekre.

Még nem mondtam a lényeget: a Prince nem habzó borotvakrém, azaz simán kézzel kell az arcunkra kenni. Illata a dobozban nem túl behízelgő, de azért nem is kellemetlen. Kissé gyógynövényes, némi citrussal, leginkább arra a feketenadálytő-krémre emlékeztet, amivel egyszer a nagyon megrándult bokámat ápolgattam heteken át, és így örökre az orromba is égett. Sűrűsége ellenére szépen szétteríthető és az arcon nem lesz túl vastag. A kézről a nagyja lejön meleg vízzel, de ami marad, azt – ha nem akarjuk krémes kézzel fogni a borotvát – már csak szappannal jön le. Qka barátom, aki kölcsönadta, szólt előre, hogy tömíti a borotvát, így óvatosságból és persze lustaságból kést használtam, hiszen azon csak egy-két húzás alkoholos vattával, és kész is a tisztogatás – nem úgy egy biztonsági borotván, amit fogkefével meg mosogatószerrel kellene adjusztálgatnom.

Pozitív csalódás: a bőrön szétterítve, ahogy a krémes fogságból szépen kiszabadulnak az illóolajok, a Prince egyre kellemesebb narancshéjas hangulatot kezd árasztani, kifejezetten tetszetőssé válik. Nézem tüzetesebben a dobozt (előtte ellustáztam), rajta is van, hogy narancs, mandarin és neroli is van benne, hurrá, szeretem! A borotválkozás simán megy. Hosszú, vagy ötnapos borostát szedek le, a sűrű krémmel ez valóban tömítené a nem nyitott fésűs biztonságit rendesen. A kés pengéjén ugyanazt tapasztalom, mint kenéskor a kezemen: a nagyját a meleg víz elég hatékonyan öblíti ki, és csak egy vékony réteg marad a pengén. Ez azt is jelenti, hogy ha rövidebb, egy-két-hánapos borostát szedünk le, és van folyó melegvizünk, az eltömődés veszélye biztonsági borotvánál sem lehet különösebben jelentős, de az utólagos tisztogatást így sem ússzuk meg.

A borotválkozás vége felé az utolsó, még nem borotvált helyeken a krém ugyan kezd kiszáradni, de nem kell újabb adagot kenni szét, hanem elég vizes kézzel átsimítani ezeket a részeket, és ez rögtön feléleszti a krém síkosságát. Borotválkozás után jöhet a hideg vizes lemosás: ettől kicsit féltem, de semmi gond, a penge a krém nagyját már amúgy is leszedte, a hideg víz boldogul a maradék többségével, és ami marad, az pedig kell is, mert igen jólesően táplálja és hidratálja a bőrt, semmi száraz, feszülő érzés. A Prince esetében akár ki is hagyhatjuk az arcszeszt vagy a balzsamot, nem lesz semmi bajunk, főleg, hogy tényleg tele van mindenféle olajokkal meg vajakkal – karitéval is. Ha viszont szeszelünk utána, akkor elsősorban valamilyen bay rumot ajánlok: ez egészen kiváló módon illeszkedik a narancsos-mandarinos hangulathoz.

Az összkép számomra fölöttébb pozitív: kellemes csalódás ez a Prince, sokkal rosszabbra számítottam. Ami nem könnyű, az az, hogy belőjem a célközönségét. Elsőre ugyanis azt mondanám, hogy tökéletes a gyors, kapkodós késes borotválkozáshoz – csakhogy ilyen ugye nincs. Az ember késsel nem kapkod, és nem csak azért, mert a kapkodás figyelmetlenséggel, utóbbi pedig jó eséllyel vérrel jár, hanem azért is, mert késsel épp a hangulata miatt borotválkozunk, és megteremtjük a hozzá szükséges körülményeket, időt – ha ez nem megy, akkor ott a zsilettpenge. S ha a feltételek adottak, akkor meg úgyis pamacsot használunk habzó krémmel vagy szappannal. Mondhatnám azt is, hogy a Prince ideális lehet a flakonos habokat meg űrzseléket használó sokpengés-borotválkozóknak, ha egy kicsit tudatosabban vásárolnak, de itt meg az a baj, hogy ők jó eséllyel pont azért használnak habot meg zselét, mert az egész borotválkozási procedúrára nyűgként tekintenek, tehát gyorsan akarnak túlesni rajta, és kifejezetten idegesítené őket, hogy a Lush kiöblítése a számos penge közül külön figyelmet igényel. A Prince tehát minden oldalról kompromisszumokra kényszerít, ami az eladási statisztikáit aligha javítja. Persze, mivel a Lush pont olyan cégnek tűnik, amely nem tör teszkógazdaságos-világhatalomra, ezen minden bizonnyal túl tudja tenni magát, nagyon helyesen. Az pedig biztos, hogy a Prince olyan borotvakrém, amely kiválóan tud szolgálni annak, aki a fönti megalkuvásokra akár a természetes és minőségi alapanyagok, akár a márkahűség kedvéért hajlandó.

Kép: PésP