Titokzatos egy márka ez a Pré de Provence: az összetételén kívül gyakorlatilag semmit sem lehet tudni róla. Persze lehet, hogy nem is kell, a lényeg úgyis az, hogy – a szappanja legalábbis – kiválóan működik.
A titokzatosság leginkább abban rejlik, hogy a Pré de Provence gyakorlatilag csak az Egyesült Államokban ismert, ott viszont – legalábbis hagyományosborotválkozós körökben – igen jó hírnévnek örvend és fölöttébb népszerű. (Ebben persze az is benne van, hogy Provence nem csak itthon olyan divatos varázsszó, amivel igen sok mindent lehet eladni – legyen szó kozmetikumokról, gasztronómiáról vagy romantikus filmről –, hanem az Egyesült Státusokban is. Sőt, ott még inkább.) A fura inkább az, hogy a hátteréről még a hazai, francia fórumokon sem tudtak kideríteni semmi érdemlegeset, a márkának nincs honlapja, nincs semmije, csak egy címe a doboz alján – amely azért legalább valóban Provence-i. Én leginkább azt tudom elképzelni, hogy ez eredendően egy helyi, kézműves termék, amelyet rendesen a készítő boltjában, illetve a környék piacain és vásárain lehet megvenni, és amelyet aztán egy amerikai egyszer csak fölplankolt, importálni kezdett, és a borotvás fórumoknak, azaz az internetnek köszönhetően a tengerentúlon komoly szubkulturális ismeretségre tett szert – a népszerűségi hullám pedig most onnan gyűrűzik vissza Európába.
Ha ez a fönti származáselméletem igaz, akkor én azon egyébként egy cseppet sem csodálkozom. A provence-i falvak és rendszeres piacaik-vásáraik ugyanis valóban rabul ejtő hangulattal bírnak. Ott a kézművesség és a piacozás egymást kiegészítő életforma, kiváló minőségű dolgokat előállító termelők-készítők árulnak meghatározott rend szerint, faluról falura szalámit, sajtot, bort, lekvárt, likőrt, szappant, olajfa-eszcájgot, olívaolajat és olajbogyót, édességeket, mindent – de nem ám a turistáknak: melletted ott kóstolgat (mert kóstolókocka meg -karika, az mindig van fölvágva) a francia nagymama, jól elbeszélgetnek a receptről, az érlelési időről, az évjáratról, mindenki boldog. Komman mondom, Provence-ot tényleg jókedvében teremtette az a magasságos jóvalaki.
A pré egyébként rétet, mezőt jelent, és a márka a pipereszappantól a samponig egész teljes termékskálával bír. A szappanra természetesen alapból is kiváncsi voltam, de a megvásárlásához a végső löketet az adta meg, hogy egy amerikai beszámoló veri nájsz rozmaring- és zsályaillatot említett. Hoppá, hát ha így, akkor ez nekem tényleg kell, jöhessen is, gyorsan. Azt ugye mondanom sem kell, hogy ez a tag valószínűleg sohasem szagolt még sem rozmaringot, sem zsályát, mert ezekből a PdP illatában aztán semmi nincs. (Nem úgy, mint a L'Occitane zseniális illatú Cade borotvakrémjében, amely viszont nálam egyszerűen nem működik rendesen, sajnálom, nem tudom, miért.) Persze a Pré de Provence illata egyáltalán nem kellemetlen, sőt – csak hát semmi zsálya meg rozmaring. Utóbbiból van ugyan benne kivonat, de aligha illatanyagként: az egész szappan pedig leginkább egy visszafogott, kellemesen szappanos-hintőporos odőrrel bír, némi nagyon enyhe citromos-lime-os felhanggal.
Könnyen ad szép habot, jól síkosít, és főleg érezhetően gazdag és tápláló – nemhiába, ott van benne a shea-/karitévaj, ugye, amely manapság szintén divatos hívószó, meg árnövelő tényező, de szerény tapasztalataim szerint tényleg igen jó dolog is. Semmi szárító hatást nem érzékeltem, a PdeP szintén aftersév-kihagyás kompatibilis. Jó kis csavaros tetős fémboboz, 150 grammos adag, a „lehetetlen, hogy nem akar fogyni” fajtából, mindezt 16 dollár körül, szállítás nélkül. Nem olcsó, nem drága. Annak, akinek a lelke Provence-ba és Provence-ra vágyik, viszont az itthon könnyebben elérhető l'Occitane szappanokat nem érzi magáénak, érdemes belevágni.
Kép: PésP
Utolsó kommentek