Megkaptam tesztelésre a Mühle legújabb generációs szintetikus szálú pamacsát. Nem tudom, melyik jelző illik rá jobban: az, hogy űrkorszaki, vagy az, hogy simán varázslat.

Ez a sörte a Mühle házi fejlesztése, méghozzá az aktuális, a legújabb generáció. Silvertip Fibre® néven védették le. A tesztalany a család legnagyobb, L-es méretű, azaz 23 mm-es tövű pamacsa, egyébként feketén kívül elefántcsont- és szaruutánzat nyéllel is kapható. Nem olcsó: ebben a méretben 42-45 eurót kóstál – mégis, ez kifejezetten versenyképes ár, meglátjátok mindjárt. Az már első blikkre, képről is látszik, hogy esztétikai megjelenés szempontjából a hatás szinte hihetetlen: senki nem mondaná meg, hogy ez nem borz.

Más borzok mellé rakva azt sem, hogy vajon melyik a kakukktojás.

A szín persze egy dolog, sertéseket is tudnak egész jó hatásfokkal borzhatásúra festeni, így ez nem is téma. Hanem a szőrszálak! Akár közelről nézve! Szemmel egyszerűen semmi művit nem lehet fölfedezni rajtuk. Ráadásul vékonyodnak is, ahogy kell, ahogy az igaziak. Fantasztikus.

Nézzétek meg az összehasonlító képeket a korábban már megénekelt low-end szintetikussal, hát... A Mühle mellett szegény szintipop olyan, mint egy nagy köteg szívószál. Komikus.

És ez még semmi, mert nem tudom, hogyan, de a Mühle-szakembereknek sikerült még a borzra oly jellemző, enyhe göndörödést is reprodukálni. Szemtelenség.

Ami a gyakorlatot, a működést illeti, a köteget szárazon töfködve, borzolva gyakorlatilag semmi taktilis különbséget nem érezni. Ha merőlegesen az orcánkat döfködjük, ugyanazzal az érzettel szúr, mint a keményebb borzok. Áztatni értelemszerűen nem kell, a csapvíz alá tartva két másodperc alatt bevetésre kész. Mivel krémmel minden pamacs tud bánni, szándékosan szappanra vittem. Tökéletesen szedte föl az anyagot, és itt jött az első érezhető különbség is, méghozzá meglepetésszerűen. A természetes sörtéken edződött kéznek azonnali, egészen érdekes tapasztalás, hogy a szappanon kavarva, azt dörzsölve-tunkolva ilyen dinamikával érezzük a szálak rugalmasságát. S a rugalmasság most tényleg szó szerint értendő: a szálak, a köteg nem ám úgy marad, kissé csálén, egy irányba dőlve, netán szétterülve, mint ilyen állapotban általában a borzok, hanem egyszerűen karakánul visszatol, visszarúg. Ez az érzés az arcon még jobban fokozódik: ecsetelés közben nemcsak folyamatosan érezzük ezt a szokatlan rugalmasságot, hanem ahogy elemeljük a pamacsot, a köteg – doiiinnnggg – visszaugrik az eredeti állásába. Nagyon vicces.

Ha valamit, ezt kell csak megszokni, egyébiránt tökéletesen működik és dolgozik, úgy, ahogy azt kell. A borotválkozás végén pedig jön a hab a tortán: egy-két kicsapás, és az egész köteg ugyanabban a formában – azaz sem nem összecsoffadtan, sem nem gombafelhőként szétterülve – áll, mint a cövek, szinte teljesen szárazon.

A lehető legjobb hírek tehát ezek mindazoknak, akik bármilyen okból nem szeretik a természetes szőrt. Ezek a szintetikus pamacsok ráadásul minden bizonnyal hihetetlenül tartósak is, viszonylag magas áruk tehát hosszútávú befektetést garantál. Persze nem közvetítik ugyanazt az emelkedett érzést, amit egy high-end angol borzpamacstól kapunk, de hát nem is vágyunk erre folyamatosan.

Csak egyet nem értek. Azt képzeljétek el, hogy a Mühle nem állt ám le (mégiscsak németekről beszélünk), kutat tovább. Én őszintén mondom, hogy nem tudom, vajon mi érdemlegeset lehet még javítani ezen a fejlettségi szinten. Más nem is jut eszembe, mint hogy a következő generációk talán már egy kis kezdeti, betörés előtti ázott szőrszagot is tudnak majd produkálni…

Képek: PésP, a pamacsért pedig köszönet Salmónak