Szuper videókat „kaptam”.

Itt a karácsony, a legjobb alkalom arra, hogy olyan dolgokat kérjél, amelyekre normál esetben eszed ágában se lenne pénzt kiadni, ajándékötletként azonban ezerszer jobbak, mint megkapni az ikszedik variációt valamiből, amire nyolc évvel ezelőtt óvatlanul azt mondtad, hogy tetszik, és anyósodékban ez mindörökre fixálódott.

A tavalyi se volt rossz, de idén aztán végképp zavarba ejtően nagy csuporválasztékot tapasztaltam a Vörösmarty téri vásáron. Íme a képes beszámoló.

Tudom, olyan, mintha a Pamacs és penge valami előrehozott téli álomban lenne, és épp ideje most már felpörgetni a ritmust. Persze, mint télen a hideg motornál, csak fokozatosan emelhetem a fordulatszámot, nehogy baj legyen. Elsőnek – mint edény rovat – szerepeljen itt a legújabb pamacsáztató bögrém. Jobb, ha fölkészülsz, mert kemény lesz – olvass előbb és lassan görgess.

Jó ideje szerettem volna már értekezni a rádiós-zenés borotválkozásról, illetve bemutatni az én borotválkozós rádiómat és szokásaimat, s persze mint rendesen, mindig elmaradt. Nemrég azonban döntő ihletet kaptam – de sosem találnátok ki, ki volt a múzsa, aki homlokon csókolt. Nem más, mint Veszprémi Linda.

Nemrég már bemutattam egy olvasóm édesapjának pamacstartó állványra kiötlött, zseniálisan überegyszerű gettómegoldását, most pedig egy másik hűséges PésP rajongó küldött hírt egy, a barátai által készített szépséges faállványról és -konzolról.

Ez itten egy barátom pamacsa és esete, és igazából nincs is benne sok tanulság, bármelyikőnk belefuthat ilyesmibe. El kell könyvelni, hogy a) a pamacs bizonyos tekintetben olyan, mint a bor, ami ugye néha még a legdrágább parafával is dugós lehet, és erről nem a készítője tehet, b) a magyar posta (igen, kisbetű) meg olyan... – amilyen, inkább ne is ragozzuk.

Titokzatos egy márka ez a Pré de Provence: az összetételén kívül gyakorlatilag semmit sem lehet tudni róla. Persze lehet, hogy nem is kell, a lényeg úgyis az, hogy – a szappanja legalábbis – kiválóan működik.