Nem is gondolnánk, hogy az űrben történő borotválkozás milyen problémákat vet föl, mennyi szempontot kell figyelembe venni, a végén pedig az űrhajósoknak is milyen gyakorlati nehézségekkel kell szembenézniük.

Mindezek legelőször az első hosszabb időtartamú űrutazások során merültek föl. A legelsők, a Mercury-program legénységei még csak órákat (1 nap 10 óra volt a maximum) voltak fönn, így a borotválkozás, mint szükséglet még persze föl sem merült – nem úgy később, 1965-66-ban a Gemini-programban (ekkor már egy- és kéthetes repülés is volt), majd az 1969-es holdraszállást, és valóban hosszú, űrben történő tartózkodásokat is adó Apollo-programban. Először is egy biztosnági szempontot kellett figyelembe venni: el kellett kerülni, hogy a levágott borosta a súlytalanságban elszabaduljon, és lebegve műszerek, berendezések belsejébe jusson. Előzetesen kísérleteztek ugyan vákuumos kiegészítőkkel ellátott villanyborotvákkal, de ez a megoldás nem igazán működött. Kiderült aztán, hogy a nem habzó borotvakrém/biztonsági borotva kombó a fenti biztonsági szempontok tekintetében megfelel, így a Gemini-program űrhajósai már sztenderd, kereskedelmi forgalomban kapható Gillette-eket és nem habzó – brushless – borotvakrémeket vittek föl magukkal – használni azonban nem használták őket, és visszatérvén inkább jókora borostát viselő arccal csókolták meg a Földet. Nem is csoda, hiszen a „terepen”, azaz az űrben egy súlytalansági borotválkozás kivitelezése igencsak macerás, cserébe viszont marhára nem fontos. A fő gondot nem is nehéz kitalálnunk: folyó vizes öblítés hiányában a biztonsági borotvák roppant gyorsan eltömődnek krémmel-borostával, így borotválkozás közbeni és utáni tisztításuk is roppant melós. A súlytalanságban a felületi feszültségnek köszönhetően pedig a víz vagy a borotvakrém is erősen tapad az arcra, és nem olyan könnyű eltávolítani.

Az biztos, hogy az első űrborotválkozásokat végül csak az Apollo 10 személyzete végezte, 1969 májusában, ezt még a NASA honlapja is említi. Két hónappal később, 1969 júliusában indult az Apollo 11, amely az első holdraszállást is végrehajtotta, és ezen már nem csak az űrhajós személye, hanem a borotva és a borotvakrém típusa is ismert. Egy, a fedélzeten fölvett filmen Michael Collins még borotválkozik is, a fenti képen látható, Gillette Techmaticból és Old Spice brushless krémből álló felszerelése pedig utóbb a Smithsonian National Air and Space Museum gyűjteményének tulajdona lett. (A legénységből csak Collins borotválkozott rendszeresen, az elsőként a Holdra lépő Armstrong állítólag csak a földet érés után, az őket az óceánból összeszedő helikopterben borotválkozott meg, hogy mégse szőrösen lépjen ki a kamerák elé.) A borotvafelszerelés egyébként nem a NASA által előírt és rendszeresített felszerelés, hanem az űrhajósok számára engedélyezett kisebb, személyes csomag, az ún. personal preference kit része volt, amelyet bizonyos határokon belül maguk az asztronauták állíthattak össze. Az Apollo 12-n például az ismét jelenlévő Techmatic borotva mellett Gillette K-34 krémet is használtak, de tudjuk, hogy járt az Apollókon Mennen borotvakrém is.

Az Apollo 7-en az űrben is járt Walter Cunningham űrhajós később a hosszabb távú űrkabinos élet feltételeinek tanulmányozását is földi feladatául kapta, és ennek során tesztelte, majd tette le a voksát a mechanikus, felhúzható borotvák mellett, amelyek elektromos áram nélkül, a borostát tartályban gyűjtve dolgoztak. Egy ilyen borotva aztán élesben elsőként az Apollo 14-en bizonyíthatott, ahol a legénységéből ketten is használták. A képen ennek a modellnek a Földön tesztelt prototípusa látható.

Ilyet használt az Apollo 16 egyik űrhajósa is (a Geminiken még ketten, az Apollókon már mindig hárman voltak), és azt tapasztalta, hogy ha sűrűn, azaz naponta használja, akkor jó eredményt ad, de a kétnapos borostát már inkább tépte. A társai Wilkinson biztonságikat használtak, ők pedig a korábban már tapasztalt eltömődésre panaszkodtak. Túl gyakran mindenesetre ők sem borotválkoztak, mert az alábbi képen, amely a vízre érkezett leszállóegységből történő boldog előmászásukat mutatja, bizony mindannyian igencsak borostásak.

Úgy tűnik tehát, hogy egyrészt a NASA részéről nincs az ápoltságra vonatkozó policy, másrészt az asztronauták számára tovább sincs igazán hatékony és kényelmes megoldás, és ha lehet, valószínűleg manapság is inkább a lehető legkevesebbszer borotválkoznak. Ha viszont igen, akkor a kevesebb űr- és súlytalanságbéli macera miatt inkább villany- vagy mechanikus borotvát használnak. Akik pedig ragaszkodnak a pengéhez, azok maradtak a nem habzó borotvakrémnél – és folyamatosan törölgetik a kendőbe a borotvát.

Természetesen szerettem volna a témának nem csupán az amerikai, hanem a szojuzos meg interkozmoszos oldalát is érinteni, de ez nem bizonyult túlontúl egyszerűnek, és ebben orosztudásom haloványsága biztos ugyanúgy benne van, mint a neten elérhető dokumentumok és képek jóval szűkebb volta. Egy biztos: a mi Farkas Bercinket aztán sose lát(hat)tuk borostásan!

Illetve még egy valami biztos: a Pamacs és penge már szervált ám egy Gillette Techmaticot, úgyhogy nemsokára ennek a tesztjét is olvashatjátok – nézzétek majd el, hogy azt papírkutya módra csupán földi körülmények között készítettem.

Képek és források: Smithsonian Air and Space Museum, airspacemag.com, Space Flown Collectibles, Heritage Auction Galleries, European Space Agency, NASA Images