Van egy régi aftersév-márka, a Floïd. 1932 óta létezik, a barcelonai Haugron Cientifical termékeként jött világra, és szülőapjának Joan Baptista Cendróst, alias „Doktor Floïd”-ot tartják (aki nem mellékesen a francóista elnyomás alatt a katalán nyelv és kultúra nagy támogatójaként is ismertté vált).

Arról nem nagyon találtam információt, hogy a Floïd mikor került át Itáliába, és kezdte meg ottani karrierjét, de valószínűleg nem sokkal a születése után, mert az olasz borotvafórumon idősebb tagok is úgy emlékeznek, hogy amikor gyerekként apjukat elkísérték a borbélyhoz, már a műhely berendezésének és illatának szerves része volt. Egy biztos: mára már az olasz borbélyhagyományok szerves részé vált, és annyira Olaszországgal azonosítják, hogy ez a spanyoloknak rendszeresen rosszul is esik.

Így aztán mára vagy spanyol, vagy olasz Floïdról beszélünk. Mindkét paletta két arcvízből áll: egy-egy sárga és kék színű aftersév található rajtuk. Illataik nem csak színenként változnak, hanem az olasz és a spanyol verziók azonos színei is különböznek egymástól. Én időnként a sárga olasszal locsolgatom magam – méghozzá jó bőven, mert rögtön egy 400 ml-es palackkal vettem belőle. Nem a bizalmam volt határtalan, csak kisebb épp nem volt. Igazából egész mást rendeltem, de mivel régóta kiváncsi voltam rá, hát hozzácsaptam ezt is – mint tudjuk, a postaköltség netes rendelések esetén nagy úr, és gyakran furcsának tűnő gazdasági döntéseket is indokolhat.

A sárga jelen esetben egyébként szép borostyánszínt jelent, igazi régies formájú és kupakú palackban. Az utóbbi hatvan-hetven évben a címkén sem sokat reszelgettek, így még inkább elmerülhetünk a retró-fílingben – pedig még csak a külsőségeknél, a látványvilágnál tartunk. Ha pedig újabb érzékszervként az orrunkat is bevetjük, akkor kész, elvesztünk: olyan fantasztikusan régies illat támad le bennünket, hogy ettől bárki férfiember elrévül, visszaröppen 1960-ba, és Marcellóvá válik, aki épp bemegy Anita Ekbergért a Trevi-kútba.

S hogy milyen ez az illat? Nem túl bonyolult, mégsem könnyű leírni. Képzeljétek el a mentol és a pézsma olyan keverékét, amelyben ezek harmonikus párt alkotnak, és amelyet az is szeretni tud, aki valamelyiket önállóan, vagy más házasításban már nem (ez vagyok például én, a pézsma „tisztán”, vagy domináns jegyként nekem nagyon sok és émelyítő). A mentol miatt egyébként kiválóan illik bármelyik Prorasóhoz, a pézsmás vonal pedig a Colonel Conk ámbrás szappanjához is jól passzintja. A retróhatás garantált. Indulj csak el Floïddal az arcodon, és előre somolyogva várhatod a kérdéseket és a különböző reakciókat – mert ezek el nem maradnak, az biztos. Hogy aztán pozitívak vagy negatívak lesznek-e, az már más tészta. A Floïd ugyanis, ne hallgassuk el, megosztó: igazi love it or hate it kategória. Én az előbbibe tartozom.

Képek: Pamacs és penge