Annyira azért a hagyományos borotválkozás egyik ikon-márkája, a Proraso is hallgat az idők szavára, hogy a fiataloknak, a sietősebbeknek, az „eldobhatósoknak” is létrehozott egy termékcsaládot. Tette ezt méghozzá másodmárkaként, „Sul filo del rasoio”, azaz „A borotva élén” vagy „Borotvaélen” névvel.  Van benne arcszappan, flakonos borotvahab, borotvagél, borotválkozás utáni utáni balzsam és bőrtápláló krém. Ebből engem csupán a borotvagél érdekelt, egyrészt kipróbálni – naná, mégiscsak Proraso –, másrészt arra gondolván, hogy utazásokhoz, amikor nem akarok külön pamacsot és szappant cipelni, majd biztos jó lesz.

A Sul filo del rasoio vonal nemcsak nevével, megjelenésében, de illatában is szakít a klasszikus, régi időket idéző, mentol-eukaliptusz alapú Proraso hangulattal: egy közelebbről meghatározhatatlan, összetevőnként elemezhetetlen, modern illattal bír –olyannal, amit „sport-illatnak” is nevezünk. Mindenki ismeri az afféle „mountain bike-ozástól porosan, lassítva ugrok fejest a szikláról a tengerbe” férfi-tusfürdő illatokat – na, ez is ilyesmi, semmi elegancia, inkább harsány fiatalosság – de nem is kellemetlen, és ez azért fontos. Az AXE-rajongóknak, a Gillette-gélek használóinak biztos különösen bejön.

Na de nézzük, hogyan teljesít a gyakorlatban. Minthogy alapvetően utazásra vettem, egy jó kis Nalgene-tégelybe porcióztam belőle. Gél, tehát az ujjunkkal is jól ki lehet kanyarintani, nem folyik-csöpög szét. Az arcon szépen szétteríthető, és jó síkossá teszi a szőrt. A borotva tökéletesen siklik: szépen, gond nélkül megborotválkoztam. Már jó előre kiváncsi voltam, hogy mire az utolsóként borotválandó helyekre, azaz az államhoz és a bajuszomhoz érek, vajon nem szárad-e meg, ami nagy hiba lenne egy ilyen borotvazselétől, de nem. Sőt, a lehúzások után marad annyi a bőrön, hogy az arcot újra benedvesítve akár egy második körbe is kezdhetünk. Aztán egy harmadikba. Ez persze azt is jelenti, hogy borotválkozás után az arcunkat lemosva is egy síkos réteget kapunk, ami elég nehezen tűnik el – van akit ez nem zavar, engem inkább igen. Olyannyira, hogy utána inkább nem is kentem magamra mást – ebből viszont azt is megtudhattam, hogy cserébe legalább nem is szárítja a bőrt.

A Sul filo del rasoio bizonyos helyzetekben tehát az egyébként pamaccsal-szappannal-krémmel borotválkozóknak is praktikus lehet. Hatékony, jól működik, kényelmes. Az ilyen zselékből egyébként gondolom tele van a piac, és az erre fogékonyak Magyarországon amúgy sem egy itthon ismeretlen olasz márka termékeit fogják venni, hanem a reklámokból is jól ismert, a lányokat a liftbe csaló, de legalábbis sikeres focistává és golfozóvá varázsoló márkákra buknak.

Számomra az egyetlen igazi baja az illata. Nem kellemetlen, az igaz, de egy borotvagélnek túlságosan tartós, túljátssza a szerepét. Az istennek sem akar múlni az arcomról, pedig közben ezt a posztot is megírtam. Ugyanakkor van egy, a magunkfajta, pamaccsal habosítók számára már elfeledett, kifejezetten vicces, ámde igen hasznos tulajdonsága: a habbal ellentétben ennél borotválkozás közben látszik a bőrünk és a borosta! Igen, ez először kifejezetten furcsa, bármilyen hülyén hangzik is. Ugyanakkor tényleg hasznos tud lenni: menet közben ugyanis látványosan szembesülünk azzal, hogy hol milyen irányban nő a szőrünk, és ahhoz képest hogyan húzunk. Könnyen rájöhetünk, hogy az idők során átszoktunk valami más mozdulatra/irányra, vagy csak simán elfelejtettük, merre mi a szőr növési iránya, és így afféle kontrollként, felújítópróbaként újra „belőhetjük” a rendszert.

Képek: Pamacs és penge