Moha barátom tavaly azzal a helyzettel szembesült, hogy Móni, a felesége hazaállított két repülőjeggyel meg egy szállásfoglalással, hogy a fiukkal kettesben repülnének el Barcelonába, és néznének már ezek a szegény srácok Barça-meccset a Nou Campban. Jó, mi? Hát ilyen sanyarú sorsa van szegény Mohának – fogjuk is meg körben egymás kezét, és sajnáljuk őt egy kicsit így, együtt. S hogy mindennek mi köze van a Pamacs és pengéhez? Olvass tovább, és kiderül.

Az a köze, hogy én persze ráakaszkodtam az ügyre, és leadtam a rendelést egy komplett La Toja szettre, nehogy már annyira jó dolga legyen meccs előtt meg után. Arra már nem emlékszem, ki ellen játszott, és nyert-e a Barça, de a lényeg, hogy Moha a PésP-s küldetést híven teljesítette. Csak ahhoz kellett másfél év, hogy poszt szülessen belőle.

La Toja sziget Északnyugat-Spanyolországban, Portugália fölött, az Atlanti-óceán partján. Termálvizeiről és fürdőturizmusáról híres, már a XIX. század vége óta. A legenda szerint egyszer egy pap a szigeten a sorsára hagyta beteg szamarát. Aztán amikor később visszatért, meglepetten látta, hogy a csacsi nemcsak, hogy életben van, de köszöni szépen, meg is gyógyult, és még a szőre is úgy csillog, mint egy matador brillantinos sérója az arénában. A hír gyorsan elterjedt, és 1899-ben már meg is nyílt az első gyógyfürdő.

Jöttek a vendégek, spanyolok és külföldiek is szép számmal, és hamar fölvetődött az az ötlet is, hogy a víz jó tulajdonságait valahogyan haza is lehessen vinni. Nem is cicóztak sokáig: 1904-re már a piacra is került az első termék: a vízből nyert ásványi sókat tartalmazó pipereszappan. Az évek, évtizedek előrehaladtával pedig egyre szélesedett és színesedett a paletta: a tisztálkodás mellett megjelentek a kozmetikai, majd a borotválkozótermékek is.

Mára a La Toja (ejtsd: la toha) a vezető spanyol borotvakozmetikum, az abszolút alap, a mindenhol kapható nemzeti márka – igaz, a spanyol kézben maradt, legfőbb hazai vetélytárs LEÁ-hoz képest a brand immár a Schwarzkopf & Henkel tulajdona. A rúdszappan nem csak a paletta legikonikusabb darabja, de a maga kategóriájában az egyik legismertebb stick is. Kiváló jó tulajdonsága, hogy igen praktikus kis műanyag tubusba szerelik, ami sokkal mobilabbá teszi, mint a Wilkinson vagy a Speick stickeket, amelyeknek csak a kis műanyag foglalatuk van, fölső rész nélkül. Nem elhanyagolandó tény, hiszen a rudacsokat elég logikusan sokan pont utazós szappannak veszik.

A szappanyka természetesen kiválóan működik, szó nem érheti a ház elejét – legfeljebb az illatába köthetünk bele, ha valamibe nagyon akarunk. Ez ugyanis valamilyen nehezen körülírható, élesen friss illat, semmi kellemkedés nincs benne, inkább valamilyen háztartási súrolószerre, csillogó tisztaságra, vakító fehérségre asszociálunk róla. Lehet, hogy az ásványi sók teszik, mert bele tudok képzelni egyfajta mineralitást, nem tudom, mindenesetre én már hozzászoktam, egyáltalán nem zavar. A szappan kapcsán megjegyzendő, hogy egészen a közelmúltig még kapható volt a jellegzetes, látványos fatégelyes La Toja borotvaszappan is, amely nagy átmérőjű parafadugójával máig a borotvakellékes fotók egyik kedvenc „berendezési” tárgya.

Ennek a gyártását pár éve megszüntették, a borotvás fórumokon pedig természetesen rögtön beindult az „az volt még az igazi”, „bezzeg az én időmben” szimptóma, amelynek mellékágaként az a hír is fölröppent, hogy a rúdszappant pedig – horribile dictu – valahol Szlovákiában gyárják. Nos az előbbi állítást jómagam bizton cáfolhatom, mert Fonthunter barátomtól kölcsönkértem a fatégelyest, és bár az összetételük nem tökéletesen ugyanaz, semmilyen komoly különbséget nem találtam a rudas meg a parafás változat között. A „szlovákos rémhírt” pedig maga a Henkel cáfolta, tájékoztatva a nagyközönséget azon tényről, hogy a stick ugyan tényleg nem Spanyolországban, viszont nem is Szlovákiában, hanem Németországban készül.

Merthogy az ásványi sókat ugyebár kivonni és szállítani is lehet, persze. A negyven körüliek és fölöttiek biztosan emlékeznek még a Sárvári Termálkristályra, amelyet dobozban is lehetett kapni és a fürdőkádba locsolni – s persze az ismert dallamú és szövegű reklámra is, amelyben begombázott nyugdíjasok huncutkodnak. Köszönjük néked, Sárvááár, sárvári termálkristááááály!…

Na igen, a La Toja sztori egy része nagyjából pont ugyanez lenne, csak amíg a spanyol termálkristályos kozmetikumbiznisz már egy évszázada jól megy, a sárvári amúgy magyarosan jól befulladt.

Van aztán a borotvakrém, jó bazinagy, 150 ml-es tubusban. Teszi a dolgát ez is, az illata pedig tökéletesen ugyanazokon az alapokon nyugszik, talán egy gondolatnyival lágyabb megfogalmazásban.

Végül pedig a borotválkozás utáni arszesz. Itt már eltűnik a szappan és a krém illata, egészen mást kapunk. Nagy kockázatot persze nem vállaltak: a La Toja after shave loción az a fajta kellemes, frissen fás-cédrusos (s tán cseppnyi virágos, gondolatnyi mentolos) illat, amely a lehető legtöbb férfinak nagyjából tetszeni fog – egy ilyen alapterméknél nyilván ez is volt a cél.

Az összetevői között találtam egy arisztokratikusan elegáns nevű valamit, az Evernia Furfuraceát. Megnéztem mi ez, magyarul tölgyfamoha vagy tölgyfazuzmó, angolul meg oakmoss lichen, illatanyagként használják elég széles körben, és persze csodálkoztam is volna, ha nem találom meg úgy is, mint nagyon_problémásan_gyilkosan_veszélyesen_de_tényleg_allergén anyagot. Innentől mindenkinek csakis saját felelősségére ajánlom – csakúgy, mint a hasonló listák alapján gyakorlatilag bármilyen más, itt és bárhol szereplő borotvakozmetikumot is, mert az árgus szemű szigor elől egy sem menekül ám. (Apropó, most szólok, a borotvapenge is veszélyes, belsőleg semmiképp sem ajánlom, és külsőleg is csak csínján alkalmazandó!)

Mindenesetre én még élek, pedig látjátok, használom, fogyogat, és a szép, egyszerű üvegcsét pedig meg is fogom tartani, mert jó vastag falú, s ezért majd igen jól fog benne mutatni a méltatlan műanyagpalackjából átfejtett, látványosan zöld Barbon is. Egyébként pedig itthoni La Toja beszerzési forrásról nem tudok, külföldi borotválkozós webshopokban könnyű rátalálni, Spanyolországban járva pedig nemcsak egyszerű a beszerzése, de egy próba erejéig mindenképpen ajánlott is. A Mónival meg majd egyeztetek, legözelebb hova küldje a Mohát meccset nézni, hogy az nekünk is jó legyen.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!

Régi hirdetések: La Toja. Fotók: PésP