A most bemutatott legújabb film, a Skyfall egy hangsúlyosan erre kihegyezett jelenetében Bond nem akármivel, nem akárhogyan, hanem bizony szappannal, pamaccsal és borotvakéssel borotválkozik.

Íme egy kiváló videó, szellemes, vicces és nagyon hangulatos is egyben. Néhány éve az akkor a Pekingi Filmakadémián tanuló német Christoph Rehage a fejébe vette, hogy Kínából hazagyalogol Németországba. Volt ebben gyakorlata: egyszer már hazasétált Párizsból Münchenbe. A eredeti terv ugyan végül nem valósult meg, de így is keresztülgyalogolt Kínán: egy év alatt eljutott Pekingből Ürümcsibe. E pár perces kis film ennek az útnak a sajátos emléke: a háttérben gyorsan váltakozó tájakkal, városokkal és emberekkel a kép közepén azt látjuk, hogy az út elején kopaszra borotvált utazó szőrzete hogyan nő fokozatosan, hogy cibálja a szél, süti a nap, veri az eső stb. A történet nagyon sebesen pörög, jó kis meló lehetett összevágni. Megérte: a kisfilm egy sor díjat nyert különböző fesztiválokon.

Itt volt, éveken át az orrom előtt a legjobb pamacsáztató-edény, és erre csak nemrég jöttem rá.

Ezt a szépséges akvarellt kaptam – sajnos csak így, elektronice-pixelice-fakszimile. Alkotója Merényi Dániel, akit ismerhetünk úgy is, mint a Napirajz Grafitemberét, meg úgy is, mint azt a bátor srácot, aki félrerakta addigi sokéves reklámgrafikus-egzisztenciáját, és kiment Olaszországba, hogy a műfaj pápájánál, Dario Pegorettinél kerékpárműhely-inaskodva venetói stílusban acélhegeszteni tanuljon (itt egy remek hangulatú kis dokumentumvideó a mesterről és a műhelyről), hogy aztán itthon már egy bő éve mint Merényi Bicycles folytassa – persze acélból, muffosan, mert mégiscsak az az igazi. A képen a borbélyüzlet kirakatának támasztott gép valójában a legújabb modell, az Adagio látványterve. Odabenn dolgozik a mester, a vitrinen a felirat: A borbély öröme a vendég sima arcbőre. Hát gyerekek, mit mondjak, kéne a kép, és persze kéne akár az Adagio, vagy akár bármilyen más Merényi bringa is. Egyelőre marad a borotválkozás.

Irodalom hétvégére. Babiczky Tibor írása nemrég jelent meg az Élet és Irodalomban, a szerző és a lap kedves engedélyével közöljük. Figyelem, tizennyolc éven fölülieknek!

Salmo barátomtól kaptam kölcsön egy fantasztikus méretű, részben saját készítésű borzpamacsot. Kipróbálásának hatására teljesen átírtam a saját – korábban viszonylag racionális – mértékegység-rendszeremet.

Minden borotvafórumon van úgynevezett SOTD, azaz Shave Of The Day, tehát „mai borotválkozásom” topik, ahol a tagok leírják és lekattintják az aznapi kellékeket. Én valahogy sosem voltam nagy híve ennek, mindazonáltal néha igen szép fotókat lehet látni, egyszer majd mutatok belőlük válogatást. Most azonban írok ide egy ilyen kis „mai (igazából tegnapi) borotválkozásom” posztot, egyben a nyári szünet utáni újraindulás első jeleként.

Bevallom, az utóbbi egy-másfél évben teljesen hűtlen lettem a Prorasóhoz. Ma azonban, ebben a melegben borotválkozáshoz készülődve rájöttem, hogy igazából semmi máshoz nincs kedvem, és előszedtem a szortimentet (na jó, a balzsamot azért hagytam). Előkészítésképp jól bedörzsöltem az arcom a tégelyes elő-utókrémmel, már ez finoman hűvös volt, aztán a tubusos krémből kevertem habot, megborotválkoztam, majd elkezdtem hideg vízzel mosni az arcom - és szó szerint kirázott a hideg! A Proraso mentolja és eukaliptusza a hideg vízzel olyan fagyasztóhatást produkál, hogy csuda. Hagytam is, amíg csak tartott az érzés, aztán jöhetett a szintén – de kevésbé intenzíven – hűsítő aftersév. Barátaim, kánikulában Proraso, mindenek felett.