Madame Scodioli nem pihen a babérjain, az utóbbi néhány hónapban két új borotvaszappannal is előrukkolt. Közülük a Sentinel az, amelyiket már ki is próbáltam.

Az első egy teljesen neutrális, illatmentes (unscented) változat, amelynek a működése értelemszerűen ugyanaz, mint a többi, illatos modellé, így ezen nincs is sok tesztelnivaló. Egy ilyen illatmentes modell piacra dobása amúgy logikus lépés volt a Madámtól, hisz' jó az, ha van a repertoárban ilyen is, azoknak, akik a márkához ragaszkodnának, de egyes modellekre a szokatlan illatösszetevők miatt (vö. a Laudanummal kapcsolatos néhány visszajelzés és a Madame caveat emptor figyelmeztetése) esetleg túl érzékenyek.

Érdekes dolog ez amúgy, ismerek valakit, aki híresen érzékeny bőrű, nem kevés pénzért végigpróbálta már a világ majd' összes bio és szuperül mindenmentes borotvaszappanjait meg -krémjeit, de gond nélkül, örömmel használja a Dust Shakert meg a Fiji Mermaidet, már után is rendelt belőlük. Ennyit a hagyományos borotválkozással kapcsolatosan már unalomig emlegetett szubjektivitásról – nem csak ízlés, de fiziológia terén is.

Na de jöjjön a lényeg, a másik szappany, a Sentinel. Ez ugye őrszemet, felvigyázót jelent, és a korábbi cikkemben már taglalt, igen jellegzetes, mutatványos-vadnyugatos Scodioli-világba és -hangulatba illesztő fülszöveg szerint tűzoltókesztyűk, pisztolytokok, bőrcsizmák gazdag, nyers, férfias, szexi illatát idézi. Tyúha, na ezt rakjuk össze orrban meg arcon…

Nos, ez egyfelől simán lehetetlen, másfelől – hangulatilag – meg nem is nehéz. Lehetetlen, mert az orromban ezt az illatot én egyszerűen képtelen vagyok alkotóelemeire bontani, nem tudok benne fogódzókat megragadni – pedig ismerhettek már annyira, hogy általában nem ez szokott megakasztani… Ami miatt pedig hangulatilag nem is nehéz, az az, hogy volt nekem valamikor, régi családi örökségből egy háromnegyedes, térd alá érő, negyvenes évekbeli, valamilyen olajjal kezelt, kábé tizenkét kilós bőrkabátom. Na, annak volt ilyesmi illata.

S hogy milyen is ez az ilyesmi? Hát, mint épp az imént mondtam, semmiképp sem egy könnyen megfejthető illat, inkább csak körülírni lehet. Először is egyáltalán nem az a behízelgő fajta. Az Ill Repute ehhez képest olyan gyümölcsös-virágos-fűszeres csodakert, ahol színes madarak csicsergése közben núbiai táncosnők legyezgetnek és adogatnak válogatott muskotályszőlő-szemeket a szádba. Nem, a Sentinelnél aztán nincs semmi kellemkedés, semmi magamutogatás. Nincs mézesmáz, s főleg nincs álszentség. A Sentinel nyers, hűvös, könyörtelen. Mint a nagy, az örök Lee Van Cleef. Nem kétséges: kell egy ilyen illat is nekünk. Van az a hangulat, amikor erre vágyunk.

Képek: Madame Scodioli