Jó kis GIF-et kaptam egy régi pengeélező működéséről.
Akinek egy ilyen régi kütyü a kezébe akad, sokszor nem is tudja, hogy mire való. A lényeg: hajdanán az eldobható zsilettpengék tisztán acélból készültek, bevonatok nélkül, így valóban lehetett őket élezni-fenni. Ez a maitól amúgy is eltérő szemléletű, takarékosabb időkben (nem is beszélve mondjuk a második világháború által lerombolt iparú és acélhiányos korszakokról) nem csak hasznos dolog volt, hanem valós szükséglet, kényszerűség is lehetett. Manapság erre azonban már nem csak a használd és dobd el szemlélet uralkodása okán nincs szükség, hanem egyszerűen lehetetlenné is vált, ugyanis a mai, modern pengék acélján az ilyen-olyan bevonatok a döntők, így ha akarnánk, se tudnánk rendesen megfenni őket.
Sztenderd zsilettpenge-élezőből több modell is létezett. A fönti a legelterjedtebb típus, amelyet Németországban gyártottak Sieger néven, aztán hogy, hogy nem a szovjetek is átvették. Működése roppant egyszerű: a nyitott bakelitdobozkába behelyezzük a pengét, összecsukjuk, és a dobozkán keresztülfutó zsinegen, amelynek egyik végét például a kilincsre akasztottuk, a másikkal meg feszítjük, ide-oda tologatjuk azt. Esetleg a rögzített dobozon csak simán keresztülhúzzuk a zsineget egy párszor. Ez a mozgás a finom élezőkő-pofácskák közé szorított pengét a két excenteres tengely segítségével aztán körkörös mozgásra készteti. Eltérő mechanikai működéssel, de ugyanezen célból készült a magyar Bakony élező is. Ha gyűjteménybe szeretnéd, bolhapiacokon mindkettőt elég könnyű fellelni, ilyenkor a kőpofák állapotára kell figyelni, ugyanis gyakran már sérültek.
Utolsó kommentek