A Borotvák az űrben című posztban már volt szó a Gillette Techmaticról, mint olyan borotváról, amelyet a hosszabb űrbéli tartózkodások kezdetén számos esetben vittek föl és használtak az amerikai űrhajósok. Ez a modell mára már nem csak ezért ipartörténeti érdekesség, hanem azért is, mert cserélhető fejében a penge nem más, mint egy felcsévélt acélszalag.
A Techmatic nem élt túl hosszan, csupán 1965 és 69 között gyártották – bár ez önmagában még nem jelent semmit, a Fat Boy is négy évet ért 1958-tól 61-ig, aztán mégis a legnépszerűbb Gillette-modell. A Techmatic az utóbbival ellentétben azonban mégsem lett olyan sikeres, ennek ellenére mindenképpen figyelemre méltó darab. A szalagpengés koncepcióval korábban már mások is kísérleteztek, a műfajban mégis a Techmatic jelentette az egyetlen, viszonylag sikeres áttörést. Ráadásul szerintem a maga idejében igencsak jól nézett ki. Ne felejtsük el, a hatvanas évek második felében vagyunk, a biztonsági borotvák bő fél évszázada gyakorlatilag ugyanúgy néznek ki, a Gillette formatervezői hosszú időn át csak az (egyébként talán épp emiatt zseniálisan változatos) dobozokon élhették ki magukat. Nincs mese, a Techmatic már dizájntermék, méghozzá egy olyan korszakból, amikor a műanyagok még modernséget, eleganciát és exkluzivitást is jelenthettek. Kifejezetten szép forma: dinamikus, erőt sugárzó – mint egy '69-es Dodge Charger.
Ezen kívül persze technológiailag is roppant újszerű volt, s mint már tudjuk, mindennek tetejében még föl s alá mászkált az űrben is. Nem is kellett ennél több ahhoz, hogy sokat adjanak el belőle – még a Schick is kijött a saját hasonló rendszerével, és a Techmatichoz is gyártott kompatibilis fejet. A tartós siker azonban mégis elmaradt: egy idő után elmúlt az újdonság varázsa, és a statisztikák szerint a vásárlók többsége szépen visszatért az olcsóbban táplálható, jobb minőségű borotválkozást adó, jól megszokott hagyományos biztonsági borotvájához.
Jómagam elég régóta szemeztem már vele, aztán egyszercsak fogtam magam, és az eBay-en – egyszer élünk alapon – megvettem egy olyan szinten új, 1968-as (N3, a Techmaticok is dátumkódoltak), tehát nálam csupán egy évvel fiatalabb darabot, hogy én téphettem föl a csomagolás papírperforációját. Ennek is van egy hangulata ám… Cseles a doboz, a fölső plexirész csak egy fedő, a látványosabb csomagolást szolgálja – a borotva doboza maga az alsó fekete rész, amit össze kell csukni, és kész.
A készülék műanyag nyélből és fém fejfoglalatból áll, utóbbiba kell bepattintani a rendszer lelkét: a fejbetétet. A foglalat belső oldalának alján egy rugós billenőgomb gomb van, ez rögzíti, illetve lenyomva pedig oldja is a fejet. Minden precízen, finoman működik.
Ahogy a bevezetőben már említettem, a penge nem más, mint egy 4-5 mm széles acélszalag, amely a használat során ugyanúgy csévélődik A-ból B-be, mint kazettában a hangszalag, vagy kamerában a film. A szalag aktuális állását egy erre szolgáló kis ablakban láthatjuk, amelyben a számok azt mutatják, hogy hány szűz felületnyi szakasz áll még a rendelkezésünkre. 5-ről indulva számol vissza, s ez egyben azt is jelenti, hogy egy patronban öt „penge” van. Az ablak fölött apró tárcsa segítségével állíthatjuk a pengeszalag feszességét (az első Techmatic-modelleken ez még nem létezett): ahogy a fenti kis reklámfilmben is látható, az ízlésünknek és a borostánknak megfelelően öt fokozat közül választhatunk.
A szalag továbbításához a forgatókarral pontosan egy kört kell tenni, amelynek végén a kar finoman és megnyugtatóan visszakattan a 12-es állásba, a számlálón látható érték pedig eggyel csökken. A dolog egy irányba működik csak, visszafelé csévélni nem lehet.
Amikor eljött az ideje, hogy élesben kipróbáljam, rég nem érzett izgalommal emeltem az arcomhoz: föl voltam készülve a legrosszabbakra. Furcsa rendszer, több, mint negyven éves fej és penge... Szokásosan a jobb orcámon kezdek, az első egy-két húzás és... ujjongás, némi megkönnyebbüléssel. Működik! A bőröm ép, vér sehol, élek. Szinte már szégyellem magam, hogy előre miket feltételeztem róla. A Techmatickal, kérem szépen, tökéletesen meg lehet borotválkozni ma is. Az már más tészta, hogy a nyakamon irritációt és pontvérzést okozott, de ezt nálam a zsír új Wilkinson penge is simán hozza, tehát betudhatjuk a szokásos szubjektív faktornak. Ami zavaró, az leginkább az, hogy a nagy felületű, széles fej rengeteget kitakar a műveleti területből, így szemmel nem túl hatékonyan követhetjük az eseményeket.
Konklúzió: egy cseppet sem bántam meg, hogy megvettem, és örömmel ajánlom is ugyanezt bárkinek, akiben a technikatörténeti érdeklődés némi kalandvággyal is párosul. A készüléket már néhány dollárért be lehet szerezni, és bontatlan, bliszteres fejeket is szinte folyamatosan találni hozzá.
Képek: Pamacs és penge, NetCarShow.com
Lö rázoár entéllizsan – korabeli francia Techmatic-tévéreklámok
Utolsó kommentek