Mi is ez?

Rózsa Edvárd blogja a hagyományos borotválkozásról: pamacsokról, pengékről, borotvakésekről, borotvakészülékekről, szappanokról, krémekről, kövekről, bőrökről, illatokról...

Utolsó kommentek

  • gaboh: Angolszászoknál volt egy érdekes megoldás. A fürdőben, a falba dobálták. Vagy a gyógyszeres szekré... (2023.03.30. 16:03) Te miben gyűjtöd?
  • Majdénmegmondom: Árulja már el valamelyikőtök, hogyan fér át egy sörösdoboz 1 cm-es nyílásán egy borotvapenge! (2020.07.19. 16:52) Te miben gyűjtöd?
  • GBL: Tényleg, hiszen annak idején néztem is a térképen! (2019.10.15. 13:04) Mit nyomkodsz? Tekerj!
  • Lycan616: @Enomee: Szia lehet kicsit megkésve (4 év) de remélem nem adtad fel ezt a hobbit , nem rég került ... (2019.06.30. 21:30) Extrasol – az ördög álruhában
  • delejes: Remélem, folyt. köv.... (2019.04.09. 09:48) Szép Ernő: Borbélyhab
  • Utolsó 20

Rajongók

Címkék

aftershave (12) állvány (1) alpa 378 (1) american crew (1) apollo (1) astra (1) bajusz (3) ball end (1) balzsam (5) barbon (1) barbus (1) bay rum (4) biztonsági (29) bobs razor works (2) bögre (3) böker (1) bond (1) borbély (28) borbélynégyes (1) borbélyoszlop (2) borbélyszék (1) borosta (1) borotva (1) borotvakés (18) borotvakrém (18) borotválkozás (2) borz (5) botanika (1) brit (5) cade (1) captain (1) castle forbes (2) click (1) cobra (1) crabtree & evelyn (1) cseh (1) damaszt (1) de vergulde hand (2) dollarshaveclub (1) double edge (22) dreszmann (1) edény (11) edwin jagger (1) eldobható (6) élező (1) esemény (4) extrasol (1) facebook (1) faggyú (1) fasan (1) fat boy (1) fat handle (1) feather (3) fender (1) fenés (1) fésű (1) figaro (1) figaró (1) film (5) flaschner (2) floid (2) floris (1) föld napja (1) fotó (8) francia (3) gasztro (1) gél (1) gillette (16) glicerinszappan (2) goldenblog (2) goodfella (1) hab (1) harris (1) hellókarácsony (2) holland (2) horvát (1) ikea (2) ikon (1) iparművészet (2) ipartörténet (17) iphone (3) irodalom (20) iwa (2) játék (1) jégkorong (1) karácsony (4) kecsketej (1) képzőművészet (3) kézműves (3) kiállítás (1) kiegészítők (4) környezet (2) kozmetikum (31) kult (54) laser (1) la toja (1) lea (1) léber (2) lengyel (2) levendula (1) lime (2) (2) loccitane (1) lord (2) lush (1) madame scodioli (2) magyar (1) mannaszappan (1) master cutlery (1) merkur (2) metropolitan (1) ming shi (1) módszertan (3) monsavon (1) mozi (13) mühle (3) műköszörűs (1) myrsol (1) natúr (6) német (2) nem habzó (2) néprajz (1) női borotválkozás (2) obszidián (1) ökológiai lábnyom (2) olaj (1) olasz (7) old spice (1) olvasztás (1) omega (2) óra (1) osztrák (1) pamacs (11) pamacstartó (3) panatta (1) parker (1) penge (13) pesti borbélyház (1) pino silvestre (1) pitralon (2) plisson (1) pré de provence (1) proraso (3) puma (1) rádió (1) rajzfilm (2) ralon (1) ranger tech (1) razolution (1) reklám (8) rooney (2) royall lyme (1) rozmaring (1) rúdszappan (2) schick (1) shavette (2) simbatec (1) simpson (1) single edge (1) six shooter shaving (1) slant (2) spanyol (3) sport (1) stick (1) suavecito (1) sul filo del rasoio (2) supermax (1) svájci (1) szantál (1) szappan (16) személyiség (9) szép ernő (3) szintetikus (2) szlovák (1) szolgáltatás (1) tech (2) techmatic (2) technika (4) teszt (33) tetoválás (1) tgn (1) the art of manliness (1) the art of shaving (1) the gentlemens quarter (2) thiers issard (1) tilos rádió (1) történelem (14) travel tech (1) truefitt & hill (2) trumper (2) tubustekerő (1) ultimate comfort (1) űrhajózás (3) usa (5) utazás (7) várostörténet (5) vásár (3) videó (21) vie long (2) vision (1) wars (1) weleda (1) wilkinson (4) wizamet (1) yuma (1) zene (3) zero (1) zeva (1) zsilett (2) Címkefelhő

Hetente kétszer

2011.07.19. 16:00 pamacs&penge

Irodalom eddig is rendszeresen szerepelt a Pamacson, ez most itt azonban valamicskét más, valamivel több. Ez ugyanis egy blogközi együttműködés, méghozzá az ekonyvolvaso.blog.hu-val. E novellát ők is úgy kapták, ajándékba. Merthogy könyvet olvasni ugyebár nem csak papíron lehet. Olyannyira, hogy aki nem is a PésP blog hasábjain, hanem arra alkalmas eszközön (számítógépen, telefonon, PDA-n vagy erre a célra készült olvasóeszközön) gondolja elolvasni akár ezt a novellát, akár az ajándékuk másik, itt nem témába vágó felét, az látogasson el blogra, töltsön, telepítsen (ha kell), majd olvasson! 

 

Hertza Mikola: Renoválás

 

Verte Árpád hetente kétszer borotválkozott, vasárnap reggel és szerda este. Nem volt gyorsan növő szakálla, az őszülő borosta pedig nem volt kirívó viselet a faluban. Nagyon szomorú ember volt, frissen borotválkozva is mindig egy elnyúzott arc nézett vissza a tükörből.

Felesége három éve halt meg, amikor egyetlen lányukat szülte. Későn nősült Verte Árpád, későn lett gyereke, hamar lett özvegy. A lány az elhunyt édesanyja nevét örökölte, az előre tervezett Bernadett helyett.

Piroskát is megsínylette a tragikus véget ért szülés. Háromévesen is megmaradt csecsemőnek, sem járni, sem beszélni nem tudott. Igaz, ülni sem, görbe hátacskáját az apja mindig nekitámasztotta a kipárnázott széknek, vagy inkább fészeknek, onnan szerette nézni a világot, mindig mosollyal az arcán. Az orvosok mondták, hogy a mosoly is a betegségnek, a lemeredt izmoknak tudható be, de Árpád jól tudta, ez nem igaz. Megpróbált nem sóhajtozni, amikor leánya nézte, megpróbált visszamosolyogni rá, de sokszor azon kapta magát, hogy savanyú, elnyúlt arccal végzi a munkát, miközben a kis szempár melegen simogatja. Ilyenkor elszégyellte magát, és megcsókolta Piroska homlokát, akinek valahonnan a torka mélyéből alig hallható dorombolás válaszolt.

Egy rokonuk élt még a faluban, Árpád pártában maradt nővére, Erzsébet. Ő sokat segített, amikor a férfi munkahelyére, a templomba ment, vigyázott Piroskára. Főzött, mosott, mosogatott. Sokat énekelt, beszélt, a kislány helyett is válaszolva magának. Kismadárnak hívta, talán a karmokká merevedett kezecskék miatt is.

Árpád városi munkahelyét adta fel felesége halála után, hazaköltözött a nemrég elhalt szülei házába. A plébános segített rajtuk, szimbolikus pénzért felvette a templomba mindenesnek. Mindenesnek, mert ez jobban hangzott, mint a takarító. Kevés pénz, de pénz, a falusi élethez éppen elegendő.

Verte Árpád hetente kétszer borotválkozott, vasárnap reggel és szerda este.

Most kedd volt, nyári, meleg reggel. Verte Árpád a kerti csap előtt állt, és a szilvafa ágára akasztott kis tükörbe nézve lehúzta borostáját. A pengére gyűlő olcsó habot egy ütött-kopott vederbe rázta.

Piroska nézte, mosolya ugyanolyan volt, mint mindig. De talán csodálkozott, hogy a reggeli borotválkozáshoz mégsincs vasárnapi hangulat: a szomszédban híre sincs a misére öltöztetett gyerekek viháncolásának, Erzsébet néni sem ünnepi ruhájában lépett be a nyikorgó kapun.

Erzsébet egy gyerekbiciklit taszított maga előtt. Az utcán találta, valamelyik vásott kölyök hagyhatta el, jobb lesz neki bent az udvarban, míg meg nem jelenik az utána kutató csapat.

Verte Árpád befejezte a borotválkozást, belebújt takarító rongyaiba, puhán megcsókolta Madárka homlokát, és elment a templomba, felmosni a padlót, mint minden reggel. És minden este.

*

Az épület felújításán dolgozó csoport a templom déli falán üldögélt. Az állványok húsz méter magasságig emelkedtek, addig a pontig, ahol a torony kezdődik: azt már nem az ő feladatuk lesz újravakolni, festeni, oda ipari alpinistákat kell felfogadni.

Négy munkás üldögélt az állványok tetején, a nap már átkapcsolni készült kellemesből tűzőbe. Hallgatásuk középpontjában a mester állt. Vagyis ült. Zord tekintettel hallgatott, maga elé nézve. A többi három is hallgatott, de rá-rá lesve. Nem szükséges a testbeszéd magasiskoláját elvégezni annak, aki ezt a tablót szemléli, értelmezi, nyilvánvaló volt, hogy csak ő és senki más nem törheti meg a csendet.

Végül megtörte, de olyant mondott, hogy az semmiképp sem talált a környezethez. Elég nagy merészség ilyent mondani egy olyan rozoga állványon, amely egy templom falába kapaszkodik. Talán nem ilyenkor kellene feszegetni a gondviselés jóindulatát. Az illemről nem is beszélve. De hát férfiak egymás közt… Kőművesek egymást közt…

A reggeli meeting oka a két hiányzó kollega volt, akik felháborodva a nehéz munkával aránytalannak becsült anyagi juttatások mennyiségén – a plébánosnak sajnos nem állt módjában újratárgyalni a már megegyezett összeget, hiába indítványoztak egy újabb megbeszélést, az ordítozásba fulladt –, fogták maguk és hazamentek. Négyen pedig brainstormingolhattak a magasban, felfordított betonos vedreikre ülve, nyilvánvaló volt, hogy két nap alatt nem tudják befejezni a déli oldalt. Három nap múlva meg más elvállalt munkát kellene megkezdeni, más felekezet, más falu, más templom falának kell nekifeszíteni az állványokat, a szerződés alá van írva.

Jobb helyeken a brainstorming helyett inkább team-buildinget szerveztek volna. Building az volt, dugig voltak vele tulajdonképpen, a team volt kevés ehhez.

Hangos füttyszó szúrt füleikbe. Egyszerre néztek le az állvány korlátja fölött, tátva maradt a szájuk a figyelemfelkeltés céljából feléjük irányított fütty gazdájától.

Jól megtermett, kemény figura állt a hívek által kitaposott ösvényen (az emberek a kikövezett járda helyett is inkább a régi megszokott útvonalon vonultak a templomkert kapujától a templom felé), ruhája régies, de nem kopott, nem lyukas. Fehér szakálla erősen elütött fiatalos, napcserzette arcától. Vagy a szakálla volt nagyon öreg, vagy a fekete, fürkésző szeme túl fiatal. Nagyon furcsa benyomást keltett.

– Elkelne egy segítség egy napra? – kérdezte, amikor látta, hogy hiába vár köszönést. – Napszámba segítenék, pénz nem kell, csak enni adjanak meg egy liter misebort a nap végén.

Ilyen nincs, gondolta a mester. Természetesen nem mutatta ki, hogy mekkora szükségük volt segítségre, tárt karok helyett bizalmatlan tekinteteket dobott az idegen felé.

– Bírod cipelni a vedreket a vakolókanalunk alá?

Az idegen majdnem tornász mozdulattal pattant fel az állványra, a hideg rázta a munkásokat, amint végignézték útját feléjük. Felkapott két székből anyagszállítóvá visszavedlett vedret, és indult is lefelé, az árván ásító betonkeverő irányába.

A mester még életében nem látott ilyen jó munkaerőt. Nemcsak a saját munkáját végezte gyorsan – cipelte a teli vedreket a magasba –, de a többinek is szárnyakat adott, ment a munka, mint a karikacsapás. Nem az a megkeseredett társaság vakolta a falat, mint pár nappal azelőtt, fütyörészés, dalolás, tréfás megjegyzések vertek tanyát a templomkertben.

A déli szünethez körbeülték a fűre terített pokrócot, nyelték a szalonnát, túrót hagymával. Csak só és étvágy legyen mellé, felséges eledel. Amikor már kezdtek jóllakni, az idegen megtörölte egy szelet kenyérben, majd összecsukta bicskáját.

– Na, már csak a misebor maradt, és én ki is vagyok fizetve.

Röhögtek. A mester idejét látta a vasütésnek. Amíg meleg.

– Te most már a csapatomban maradsz, kiegyezünk mi valahogy.

Az idegen ujjaival kifésülte fehér szakállából a kenyérmorzsákat. Mosolyogva megrázta a fejét. Hideg az a vas:

– Egy nap. Ebéd, vacsora. Misebor.

– Mi ez a hülyeség a miseborral? – kérdezte Jánoska, a betonkeverő manipulátora, ahogy szerepelne a névjegykártyáján, ha volna neki.

– Minőségi-ellenőr vagyok. Nálunk a misebor nem vicc, van egy minőség, amely alá nem lehet menni. – Az idegen szeme sarkán a szakállához képest fiatalos ráncok megkomolyodtak. – Inkognitóban járom a vidéket, ellenőrzöm, jelentéseket írok, majd intézkedem. Ahol javítani kell, ott elhangzik pár keményebb szó is. Nincs lacafacázás a miseborral. Nem prédikálunk vizet.

Egymás szavába vágtak a munkások, mindenki saját stílusában nevetett. Visítva, röfögve, rossz fogak miatt összeszorított szájjal, kinek mire tellett.

A mestert, a fukar plébánosra gondolva, kissé elkapta az aggodalom. Ígéret szép szó. Csak tudja teljesíteni.

– Akkor te valószínűleg Szent Péter vagy – mondta Jánoska, aki már jól lakott, de a már előre meghámozott hagymát ette harsogva, mint egy almát. Templomot javítani jött, nem csókolózni.

A szakállas megint megrázta a fejét.

– Nem Szent Péter foglalkozik a miseborokkal.

Persze, ő a halakkal meg a kenyérrel volt. Sok templomot renováltak már, de ez nem jelenti azt, hogy bibliaszakértők lennének.

Folytatták a munkát. Az ebéd óta ráragadt az idegenre a Szent Péter név, nem is sejtik, mennyi szójáték, élcelődés tud megszületni ebben a témában egy dolgos munkanap alatt. A rengeteg ugratás ellenére is úgy haladtak a munkával, mint az elmúlt hónapban soha.

A templom takarítója, vagy ahogy a mester emlegette, a templomszolga vizet hozott nekik délután. Egy kis kézi szekérkével tolta a borvizes korsókat, nyikorgott kifelé a meredek földúton, a két ötliteres korsó mellett a szekérben a félszeg leánya feküdt, párnával kitámasztva. A munkások nem szerették a kis szerencsétlent látni, saját gyerekeik, rég nem látott családjuk jutott ilyenkor eszükbe.

Amíg a vizet töltötték át saját üvegeikbe, a leányka – valaki szépen copfba fonta a haját, piros masnival, másképp akár fiú is lehetett volna azzal a merev képével – az állványokat nézte, és mosolygott. Amikor az apja hazafelé fordította a szekérkét, a tekintete akkor is megpróbált bele kapaszkodni még utoljára a legfelső korlátra kötözött barna ingbe. Aztán elmentek, csak a két, minimum nyolcezer-nyolcszáznyolcvannyolcas görbületű kerék nyikorgása hallatszott jó pár percig a meredek oldalon kapaszkodó házak közül.

Az este is hang formájában érkezett, a felszegi tehéncsorda kolompolása még a szürkületet megelőzve ráfeküdt a falut uraló templomdombra. Ráérős falusi kolompolás volt, stresszmentes, bió.

„Szent Péter” beletörölte izzadt kezét Jánoska levetett kabátkájába, az öt vedret szép rendben felsorakoztatta a templomfal tövében. Ránézett a mesterre, akit egy kicsit le hangolt a közeli búcsú gondolata.

– Menjünk a miseborért? – kérdezte kelletlenül. Tudta, ami jár, az jár, nem kell kérdően ránézni.

– Menjünk – mondta az idegen.

A templomban nem voltak felgyújtva a villanyok, a domb mögé készülő nap utolsó sugarai szűrődtek be az intarziás ablakokon. A szószék előtt egy jókora kupac rongy hevert. Nehezen szokott szemük a félhomályhoz, így csak egészen közel érve jöttek rá, hogy Verte Árpád térdel lehajtott fejjel az oltár felé fordulva.

A mester megérintette az idegen karját, jelezve, hogy várjon. Egyedül ment a templomszolgához, torokköszörüléssel jelezve eljövetelét.

– Jót! Egy liter misebor kéne, a plébános úr tartalékából.

Verte Árpád nagyon mélyről érkezett vissza, vaksin pislogott a mesterre. Lábán a nadrág térden felül volt tűrve, térdei hatalmas bogoknak tűntek a vékonyka lábszárak fölött.

– A sekrestyéből. Egy piros címkést.

Árpád szeme még a mestert sem tudta felismerhetővé tapogatni, most meg fordulhatott az új hang irányába. A fehér szakállas, égő szemű arc azonban rögtön jól kivehető volt, az egész fejet mintha glória fénye világította volna meg.

Zavarodottan bámulta a szentképről eléje lépett alakot. A szószék elől nem láthatta a képet, milyen lehet nélküle most a festmény.

– Azzal mennénk is – tette hozzá meleg hangon az idegen. Tapintatosan sürgetett.

A mester félreugrott, a templomszolga majdnem ledöntötte lábáról, amint térdéről felpattantva a sekrestye irányába rohant. Óvó öleléssel hozta karjában a misebort. Az idegen rátette kezét, de Verte Árpád nem engedte el rögtön.

– A lányom… – könyörgő kutyatekintet sütött az idegen arcába. – A lányom…

A mestert valami megmagyarázhatatlan idegesség, nyugtalanság öntötte el. Mordulni akart, hogy induljanak, ki a friss levegőre.

– Láttam – mondta az idegen, és finom, már-már gyengéd mozdulattal lefejtette Árpád kezét a borosüvegről. – Megáldottam. Tiszta és jó volt. Lesz, mint a többi.

– Meggyógyul? – ugatott fel a templomszolga, hangja elcsuklott.

– Lesz, mint a többi. Repül szabadon.

A mester lökött egyet az idegenen, majdnem rohanva mentek ki a templomból, nyomta maga előtt a szakállast. Hallotta, amint a templomszolga hálálkodik, sír. Hányingere lett.

Amikor nagyot döndült hátuk mögött a becsapódó templomajtó, ráförmedt a borospalack címkéjét vizsgáló idegenre:

– Hogy van ehhez szíved? Mit szívatod a szerencsétlent, nem szégyelled magad?

„Szent Péter” értetlenül mosolygott.

– Miért? Amiért azt mondtam, hogy repülni fog az a fogyatékos teremtés? Az angyaloknak szárnyaik vannak.

A mester sokat káromkodó, indulatos ember, de istenfélő, és valahol mélyen, nagyon mélyen, érző szívű. A bunkók meg mindig is idegesítették.

– Most már ki vagy fizetve, mars innen! – a többi munkás értetlenül hallgatta a kitörést. Az idegen feléjük emelte a borosüveget, tekintetében ott volt a kértek belőle ti is kérdés.

– Mars innen!

Az ősz szakállú idegen bólintott, búcsúköszönésképp, vagy talán megadóan. Senki sem szereti, ha egy mester ordibál. Friss, ruganyos léptekkel tűnt el a templomkert kapuja mögött, mint aki egész nap nem nehéz vedrekkel járt fel-alá a magas állványon.

*

Verte Árpád hetente kétszer borotválkozik, vasárnap reggel és szerda este. Dolgozhatna megint a városban, több pénz állna a házhoz, de szükség van rá a templomban. Minden reggel és este felmossa a padlót, felfrissíti a dohos levegőt, szellőztet Isten házában.

Vasárnap reggel mindig lehúzza az ősz borostát. Nem szereti, ha elnyúlt, öreg képe van. A borotváról a felgyűlt habot a vederbe rázza. A szilvafa ágára akasztott tükörből látja, amint Piroska lánya hangos kiabálással a tyúkokat kergeti, felverve az udvar porát a biciklivel, amit Erzsébet néni talált az utcában, és azóta sem jelentkezett érte senki.

 

7 komment

Címkék: kult irodalom

A bejegyzés trackback címe:

https://pamacsespenge.blog.hu/api/trackback/id/tr893056420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marseille1990 2011.07.19. 23:12:26

Hát ez csodálatos! Megható és elgondolkodtató. Ha nem lenne benn néhány hülyeség (brainstorming, meeting, stb) akkor csillagos ötös lenne. Igy csak négyötöd :)

VérPatak 2011.07.20. 20:59:09

Nagyon tetszett ez a történet, de csak 9,9/10, mert ez a néhány szó (meeting, brainstroming) nekem is zavarja a szemem egy kicsit. Nem illik a történet hangulatához.
Amúgy gratulálok az írónak.

HertzaMikola 2011.07.21. 13:51:17

Köszönöm a méltatásokat és megtiszteltetés, hogy elolvasták novellámat.

Érdekes, hogy az én írásom van kiemelve ajándékként az antológiából, ehhez bizonyára az is hozzájárult, hogy már két helyen is elérhető (ingyen) a neten: a Székelyföld kulturális havilap (ahol megjelent nyomtatásban tavaly) oldalán ( www.hargitakiado.ro/cikk.php?a=MTEzMQ== ) illetve saját szerzői oldalamon ( www.mikola.ro/node/16 )

Szeretettel meghívlak, hogy ingyen olvasgass a honlapomon, garantálom, hogy sokkal több előre megfontolt szándékkal elkövetett "hülyeséggel" találkozhatsz rajta.

A brainstorming, meeting vagy az igazságtalanul mellőzött team-building technikai szerepet tölt be - jelzi, hogy hová lehet besorolni időben a történetet, hogy a csoda lehetősége adott akár napjainkban is.

Aki a hagyományos olvasást szereti, majd megvásárolhatja ősszel megjelenő kötetem :)

Tisztelettel,
a szerző

PS A blog tematikája miatt utólagos elnézést kérek az "idegen" nevében amiért szakálla van. Megjegyzem, gondozott...

pamacs&penge · http://pamacsespenge.blog.hu/ 2011.07.21. 16:44:37

Hát én biz' az inkriminált kifejezéseken annyira nem akadtam fönn, hogy észre sem vettem őket. Szerintem ne legyünk ennyire puristák. Aktuálisan: szokás szerint Mikszáthot is hoztam a nyaralásra, tudjátok, hány latin, német, tót stb. szó és kifejezés van minden oldalon? ;)

Marseille1990 2011.07.22. 08:37:43

@HertzaMikola: Köszönjük ezt a novellát, és az oldalt is, neki is állok olvasgatni! A technikai szerepre nem gondoltam, végül is igy érthetőbb.

VérPatak 2011.07.22. 21:07:08

Tisztelt Hertza Mikola!
Meggyőztél, módosítok, 10/10 a történet.

Nagyon jó a "Még fél perc az élet" egypercesed.
süti beállítások módosítása