Na, a Weleda után most aztán végképp adunk a természetességnek, mert nem akármilyen borotvakozmetikum tesztje következik: kecsketejes borotvaszappané, holt-tengeri iszappal, Chiarától.
Pár hónappal ezelőtt véletlenül, afféle tematikus bóklászás közben bukkantam Eszterre és az ő szappanos világára, ahol ő maga és a kommentelők valami kézműves borotvaszappanról is értekeztek. Hopp, ez érdekes, s már írtam is Eszternek, de kiderült, hogy elkéstem, valami miatt már nem készít borotvaszappant. Sebaj, legalább megtudtam, hogy van ilyen, hogy Meska, ahol saját kézzel, szívvel-lélekkel kapható Mindenféle Egyedi Saját Készítésű Alkotás (MESKA, érted, én biz' csak most jöttem rá, ahogy ezt a posztot írom...), ráadásul jórészt valóban eredeti, ötletes dolgokkal – azaz bőven túl a karácsonyi vásárok folklórjához immár kötelezően hozzátartozó IKEÁ-s üveg mécsestartókon, amelyekre önjelölt „kézművesek” utólag mintákat festettek... Az Eszter-féle kecsketejes (merthogy az volt, illetve az lett volna) szappanról pedig szépen el is felejtkeztem.
Egészen a múlt hétvégéig, amikor is a – mint közben kiderült, szintén „meskás” – sógornőmtől kaptam egy kecsketejes borotvaszappant, ami már egy másik készítő, Chiara terméke. Persze nemcsak az ajándéknak örültem, hanem annak is, hogy így mégsem esik kútba a kecsketejes teszt-terv. Aztán itthon jobban utánanéztem és meg is lepődtem: nagyon megy ám a Meskán ez a természetesszappan-vonal, mert Chiarán kívül (szigorúan ábécé-sorrendben) Esterella, Fiesta, Nymphaea, Szappanmánia, Szappanosmici, Vegan és Yasminia termékeiből is válogathatunk. Közöttük pedig olyan vad dolgokat is találunk, mint a citromfüves-csalános kecsketej-szappan zöldtea porral (mondjuk ez kinézetre legalább olyan, mint egy szappan), vagy a narancsos csokitorta kecsketej-szappan (ami viszont konkrétan olyan, mint egy tortaszelet – de találni mindenféle minyonokat és más „süteményeket” is). Borotvaszappant azonban kizárólag Chiara készít – persze nem lehetetlen, hogy e cikk után majd a többiek is ráállnak, semmi gond, egyrészt kipróbálok én szívesen mindent, másrészt és illetve a bort szeretem, meg a jó pálinkát, meg satöbbi, köszönöm szépen.
Az én szappanom gondolom valami Chiara-féle egyendobozban érkezett, mert az egyik oldalán az összetétel is szerepel, de ez valószínűleg csak valamilyen generikus alaprecept, vagy még az sem, mert például a holt-tengeri iszap nincs is rajta. Van a dobozban még egy kis képes cetli is, szóval az egész fölöttébb rokonszenves megjelenést ad.
Nem úgy a szappan kinézete. Nem, nem a színe bánt, dehogy (ez amúgy afféle szürkésbarna, hajdani mosószappan-szerű árnyalat), hanem az, hogy mindenféle kis darabocskákat látok benne, s ez pedig aggaszt. Ezek ugyanis vagy olyan kis izék, amik a vízben majd feloldódnak és eltűnnek, vagy pedig szilárd valamik, amik viszont akkor ott is maradnak a pamacs szőrszálai között, és ki tudja, mennyire lehet őket kimosni. Arról nem is beszélve, hogy szépen bejuthatnak és odaragadhatnak egy pillangós borotva belsejébe... Úgyhogy a biztonság kedvéért csak késsel vagy háromrészes biztonságival fogom kipróbálni.
A szappan formája és mérete kicsit furcsa: egy kompakt, magas, fölfelé viszonylag erősen szélesedő pakkról beszélünk (alsó átmérője 5, fölső 6,5 cm), ami miatt nem túl egyszerű passzentos edényt találni hozzá – első körben nekem sem sikerült, aztán mikor már a konyhai bögréket kezdtem volna próbálgatni, találtam egy kicsi IKEÁ-s kaspót, ami a cserép ibolya kivétele után lötyögősen bár, de nagyjából jó lett. Illata szárazon afféle natúr szappanillat, a régi nagy mosószappanokra emlékeztet. Elvileg pacsuli illóolaj is van benne, de ez nem nagyon jön át. A tesztet pedig nem bíztam a véletlenre: a szappangyilkos nagy Omegát állítottam csatasorba.
Pamacsolásnál az első dolog persze az volt, hogy erősen vizslattam, a sötét színű kis bizbaszok vajon ott vannak-e a habban. Szerencsére nem, teljesen tiszta és fehér habot ad, azaz ezek szerint azok az izék vízben oldódó valamik, és nem kell félteni a borotvát. A habot az ujjam között is gyanakodva morzsolgattam, van-e, érezni-e valamit a holt-tengeri iszapból (mert ha igen, a pengék éle nem hiszem, hogy szeretné), de nem. Mechanikai félelmeim tehát alaptalanok voltak. Hanem a továbbiakban azonban ismét bebizonyosodott, hogy a borotvaszappan, az kérem, külön műfaj. Az nem terem a szappanfán csak úgy, hanem előbb oltani is kell, mint a szőlőt. (Hogy mivel és hogyan, azt én meg nem mondom, mert készíteni nem, csak használni tudom.) Úgy is mondhatnám, hogy minden borotvaszappan szappan, de nem minden szappan borotvaszappan. Illetve minden szappannal meg lehet borotválkozni, de attól az még nem lesz borotvaszappan. Hát, ez se lett...
Jó kis meló árán lett persze hab, de sem nem krémes, sem nem vastag – csak olyan, amilyet bármilyen szappanból ki lehet csikarni. Mire a két arcom és a nyakam után az államhoz értem, ez a habocska is leapadt valami síkos, de sovány réteggé, amin tökéletesen átütött, átlátszott a négynapos borosta. Sebaj, legyünk pozitívak, legalább azért síkos, már ez is valami, sőt. Meg néha amúgy sem árt látni és átismételni, hol merre is dől a borostánk. Ilyen soványka habból a pamacsban a második körre persze nem is nagyon maradt semmi sem, így jöhetett egy újabb keverés. A szappan illata nedvesen sem változott, azaz megmaradt teljesen natúrnak, és továbbra sem leltem benne a pacsulit. Borotválkozás után pedig, ha már habot nem nagyon produkált, cserébe lejönni nem nagyon akart: hideg vízzel csak sokszori öblítéssel lehetett eltüntetni a már nem kívánatos síkos réteget.
Ez van tehát, és nem más: ez a kecsketejes borotvaszappan szappannak jó ugyan, de borotvaszappannak nem. A jó szándék, a csupán általánosan jó szappanminőség ebben a specializált műfajban már nem elég. Esetleg azoknak való, akik célzottan az összetételre, esetleg konkrétan a kecsketejre utaznak, vagy akik a nagyfokú természetesség kedvéért a hab minősége tekintetében nagyon komoly kompromisszumokra hajlandók. Én ezek közül egyik sem vagyok, úgyhogy sima arcszappanként fogom elhasználni: amikor nem zuhanyozás után borotválkozom, majd ezzel mosom meg alaposan az arcom, presévként mintegy. A kecsketejet pedig inkább inni fogom: a sarki közért ugyanis újabban tart belőle.
Képek: Pamacs és penge
Utolsó kommentek