Szombat reggel egy holland tag föltette a Badger & Blade-re ezt a (nem új, néhányszor már használt) Rooney Style 3-3 Finest Badger pamacsot, csekély 450 amerikai dollárért. Szinte még meg sem emészthette szegény a reggelire evett tortadarás vajaskenyeret, amikor már írhatta is az update-et: a pamacs eladva.
Járjuk egy kicsit körbe a témát, amely borzológiával fűszerezett ismeretterjesztésnek sem utolsó, és jó eséllyel mindenki tanul majd belőle valami újat, meglátjátok.
Először is tisztázzunk néhány alapdolgot. Az angol Rooney egyike a világ legnagyobb presztízsű pamacsgyártóinak (legfőbb vetélytársai a szintén angol Simpson és a francia Plisson). A névben a Style 3 a modellre, azaz a nyélformára utal, a második 3-as pedig arra, hogy ebből a modellből a létező három közül ez a legnagyobb méret. (És valóban, szép nagy egy pemzli ez: 13 cm magas, ebből 6 cm a sörteköteg, amely a tövénél 26 mm átmérőjű!) Végül pedig a Finest Badger a borzszőrre vonatkozik. Na, épp ez utóbbiban van most a lényeg.
A Rooney-nál a legalsó borzszőr-kategória a Pure Badger, amely az állat nyakáról, válláról, hasáról és fenekéről származó szálakat jelenti. A következő lépcsőfok a Best Badger, amely a mellkasról, a rekeszizom magasságából jön. Ennél is jobb a Silvertip, egyenesen a borz hátáról. A csúcs alatt ott a Super Badger, ami nem más, mint válogatott Silvertip (a rövidebb vagy görbe szálakat kiszedik, sokszor Super Silvertipnek is hívják). A Rooney-csúcskategória, a Finest Badger pedig egy fölöttébb ritka, Kína távoli vidékein élő, hosszabb szőrű magashegyi borz hátáról származik, de úgy, hogy a válogatás során a szőr-alapanyag felét még ki is selejtezik – mindezek tehát hihetetlenül drágává teszik. Illetve tették, és itt jön a történet kulcsa: a Rooney ugyanis nem gyárt többé Finest kategóriás pamacsot. A döntést a kategóriának, azaz a saját elvárásaiknak megfelelő minőségű alapanyag beszerzési nehézségeivel indokolták, ezen túl csak találgatni lehet – a zuhanyhírek ugyanúgy beszélnek a klímaváltozás miatt megcsappant magashegyi borzállományról, mint egyszerű marketingfogásról (merthogy úgy tűnik, hogy azoknak a versenytársaknak, akik szintén foglalkoznak magashegyivel, nincsenek ilyen nehézségeik) –, ki tudja. Egy biztos: a gyűjtők és a pamacs-aficionadók figyelme rögtön ráirányult a Rooney Finestekre, és az áruk is megugrott. Ezeknek a pamacsoknak a legfőbb esztétikai jellemzője a nagyon fehér szálvég (a Rooney kizárólag természetes színeket használ, nem fehérít, nem fest), mechanikai tekintetben pedig a hosszú, jó erős gerincű szálak, amelyek ugyanakkor vajpuha szálvéggel bírnak.
Valószínű persze, hogy magyari többségünk a Rooney Finest megszűnésének hallatán nemhogy kardjába nem dől, de még csak eret sem vág magán – főleg, hogy ha épp nagyon költekezni akarunk, akkor még az alatta lévő kategóriából, a Super Silvertipből is vagy 150 dollár a 3-3-as. No, és persze annak is tudatában vagyunk, hogy a két fölső kategória között a gyakorlatban nincs is eget rengető különbség.
Végül pedig, nota bene: a fent említett szőrkategóriák nem egyetemesek. A nevek többsége ugyan minden gyártónál használatos, de az azonos elnevezéseken nem feltétlenül ugyanazt értik, és az sem biztos, hogy mindegyikőjüknél ugyanabban a hierarchiában leledzenek. Vannak aztán márkaspecifikus nevek is, így az, ami a Rooney-nál a Finest, az a Simpsonnál például a Super, a Plissonnál pedig az Haute Montagne (High Mountain White, amelyről már írtam is). Vásárlás előtt mindenképpen érdemes tehát tanulmányozni az adott márka szőrminőség-grádicsait.
Képek: drP/Badger and Blade
Utolsó kommentek