A Föld napja alkalmából bemutatom a pengegyűjtő dobozkámat, illetve ejtsünk pár szót a pengéről, mint hulladékról.

Alapvetés: zsilettpengét nem dobunk a szemétbe, több okból sem. Egyrészt ugye értékes az anyaga: fincsi újrahasznosítható acél. Persze nyilván nem belőlünk táplálkozik majd a japán autóipar, de sok kicsi sokra megy, és különben is, a legfontosabb az elv. (Pár éve a Föld órája kapcsán már írtam a hagyományos borotválkozás és a környezettudatosság viszonyáról.) Másrészt és főleg: veszélyes hulladék. Nem kémiai, hanem mechanikai szempontból veszélyes: kontrollálhatatlan, mi történik vele azután, hogy a szemétbe kerül. A zsákot széttépheti kóbor macska, a kukában turkálhat hajléktalan, ezer módja van, hogy rossz helyre kerülhessen és/vagy veszélyessé válhasson.

Extrém példa, de ismerek olyat, aki gyerekkorában a szabadstrandon zsilettpengébe lépett. Az esemény egy időre értelemszerűen hazavágta a felhőtlen vakációt, plusz halmazatilag még tetanuszoltást is kellett, hogy kapjon szegény. Na, nála felnőttkorára a borotválkozás viszonylatában mindez úgy képeződött le, hogy a felelősséget átérezve a használt pengéket egyáltalán nem gyűjti, hanem kénsavas vízben egyszerűen feloldja. Ugyanis a kénsav (és egyéb szervetlen savak) a vasat annak sóira, például szulfáttá oxidálják, így a kénsavas vízve dobott penge egy nap alatt szépen eltűnik. (Nem magamtól vagyok ám ilyen okos, ugyanez az illető vegyészetet tanult.)

Többségünk persze aligha érez késztetést az otthoni vegyészkedésre. Nekünk a legegyszerűbb és a legjobb megoldás egy nagyobb adagot összevárni, aztán egy szelektív hulladékgyűjtő ponton a fémhulladék közé dobni. Ha ezt évente egyszer tesszük meg – és évente egyszer aztán még a lustáknak is csak belefér –, akkor sem beszélünk olyan pengemennyiségről, amely különösebb helyet foglalna bárhol. A legkézenfekvőbb eszköz erre egy kólás- vagy sörösdoboz: a nyíláson pont befér a penge és akár több évi adag is összegyűlhet benne, méghozzá biztonságosan, mert a gyerekek biztosan nem tudják kiszedni.

Az én gyűjtőalkalmatosságom egy ideje már nem kólásdoboz, hanem ez a réges-régi borotvatartó dobozka. Flasi bácsitól kaptam pár évvel ezelőtt. Nála és előtte id. Flaschner mesternél néhány műhelyköltözést biztos megért, mert minimum második világháború előtti darab. Mára már csak nagy nehezen lehet kivenni rajta, hogy egyik oldalán a ZERO – RASOIR DE SECURITE felirat szerepel, tehát franciául a márkanév és hogy biztonsági borotva.

A másik oldalon ugyanez, de spanyolul: ZERO – AFEITADORA DE SEGURIDAD. Eredetileg valami helyre kis háromrészes borotva lehetett benne, a doboz méretéből ítélve esetleg útiborotva. Az alja második fedélként szintén nyílik, ez lehetett a pengetartó rekesz.

Az ütött-kopott állapot, a rozsda miatt sokak számára talán csúnyának tűnhet, én azonban kifejezetten szépnek látom. A célnak mindenesetre tökéletesen megfelel, s ráadásul stílusos is.