Még október volt, amikor a Nadler kézi készítésű szappan blogon megtudtam: a készítő, Alma borotvaszappanba vágta a keverőkanalát. Persze, hogy megörültem, hisz továbbra is nagyon szeretném, ha lennének itthon minőségi, jól működő kézműves borotvaszappanok. Egyrészt mégse járja, hogy ezekért rendszeresen akár Amerikáig is el kell szaladnunk, másrészt meg ugye csakazértis. Megvettem, kipróbáltam, jelentem: valami van ugyan, de a helyzet alapjaiban, itt, keleten egyelőre változatlan.

Szóval még akkor, októberben írtam Almának, hogy ahogy kész lesz a szappanokkal, szóljon, mert veszek és kipróbálom. Időközben egy posztból már az illatokról is értesülhettünk: ciprusos- (igen, nem cit-, cip-!) szantálos, illetve citrusos-rozmaringos változatban készülnek. A megfelelő érési idő után, pár nappal ezelőtt aztán föl is kerültek a Meskára, én másnap megrendeltem-kifizettem (900 Ft), Alma ugyanaznap föladta és egy nap múlva már meg is kaptam – így kell ezt, hej!

A citrusos-rozmaringos mellett döntöttem, mert a rozmaring, az jöhet minden formában és mennyiségben, már a TGQ Highlandert is ezért szerettem. Kicsomagolva leginkább kellemes levendulaillatot éreztem, gond egy szál se, azt is bírom, ha a finom fajtából való, márpedig ez az. (Alma megerősítette, hogy nem tett bele levendulát, így lehet, hogy a citromfű-rozmaring házasítás adja ezt, végül is miért ne – megnéztem amúgy, a levendula és a rozmaring rendszertanilag egy családba tartoznak: árvacsalánfélék.)

A szappan már tapintásra is gazdag, kényeztető érzetet ad. Egyértelműen luxusbenyomást kelt, és ezt a jelleget a készítéskor fölhasznált anyagok mennyisége és aránya is alátámasztja: a szantálos 1 kg olajban 150 gramm hidegen préselt extraszűz avokádóolajat tartalmaz, a citrus-rozmaringos pedig – ugyanilyen arányban – hidegen préselt extraszűz makadámiaolajat. Ez abszolút fölső kategória, maga Alma is mosolyogva vallja be, hogy normál üzemben ekkora „pazarlást” csupán a női arcszappanoknál enged meg.

Na de nézzük a működést. Kikeresem a legpasszentosabb edényt (a szappan alul 52, fölül 67 mm átmérőjű, 27 mm vastag és 83 g), rá egy kis meleg víz, pamacs beáztat, pár perc és indulhat a kavarás. A sörtéken szépen kúszik föl a szappan, mikor úgy ítélem, elegendő a mennyiség, mehet az arcra. Én mindig a jobb fülemnél kezdek, onnan haladok nyakon-állon át egészen a bal fülemig, és az orrom alatt végzek. Namármost ekkorra, azaz amikor már a borotváért nyúltam, a jobb oldalamon a hab már le is apadt, afféle szappanlatyakká vált, amin átlátszott a borostám. Hoppá…, de semmi gond, elvégre minden szappant és krémet ki kell tapasztalni, majd módosítunk a metóduson. A kört azért úgy-ahogy befejeztem, a másodikra pedig nekiálltam, és hosszú pacsmagolással a lehető legnagyobb mennyiségű szappant vittem a sörték közé – ha ez nem ad elég habot, akkor semmi. Na, sajnos ez sem adott. Kaptam viszont egy, a rengeteg anyagtól jó vastag, krémszerű szappanréteget, amely a magas fokon ápoló, olajgazdag összetételnek köszönhetően ugyan nem szárít, és csúszik is, mint az istennyila – de borotválkozni nem így szeretünk. Utána ráadásul hallatlan meló hideg vízzel lemosni.

Funkcionálisan tökéletes, hazai kézműves borotvaszappanunk tehát még mindig nincs minekünk, szegény magyari srácoknak. Amink van: egy, a Chiaraénál már jobban működő, ám borotvaszappannak még mindig nem tekinthető szappan (amely – és ezt hangsúlyoznom kell – egyébiránt „Kleopátra megirigyelné” minőségű, a bőrnek szuperluxus kompozíció). Illetve – és ez a legfontosabb – van már minimum egy darab olyan lelkes és kitartó szappankészítőnk, aki érzésem szerint nem adja föl, amíg rá nem talál a tökéletes megoldásra. S ha ez tényleg áll, akkor hajrá, Alma, a Pamacs és penge biztos veled lesz.