Hétvégén volt Székesfehérváron a Tűzzel-vassal fesztivál, ahol immár visszatérően megtisztelő feladatom a kiállító késkészítők által különböző kategóriákban indított kések versenyét bíráló zsűri munkájában történő részvétel. A fesztivál programjában idén két olyan újdonság is szerepelt, ami tisztán a Pamacs és penge profilja, íme a beszámoló.

Az egyik, hogy ezúttal Flaschner mester (akinek ez, ugye, mégiscsak hazai pálya) is megjelent a kiállítók között, és nem is akárhogy: videón a saját fehérvári és a Dovo solingeni műhelyében készült felvételeket nézhettünk, egy hengeres tárlóban cégtörténeti kiállítást láthattunk, az asztalon borotvakés-vásárból válogathattunk, illetve „élő” modelleken a borotvakés-penge gyártásának folyamatait tanulmányozhattuk. Flasi bá' ráadásul egy neves kollégát is meghívott maga mellé: az épp nála vendégeskedő Stehlo Rudolf bácsit, aki aktív éveiben a Henckels legügyeskezűbb borotvakés-készítő mestere volt.

A másik újdonság pedig nem volt más, mint hogy egy igen hangulatosan berendezett „standdal” kitelepült, és borotválást meg hajnyírást is vállalt  Kiss József fehérvári borbélymester. Nem ma kezdte a szakmát, hanem… 1959-ben. Mára a fodrász/borbély vizsgabizottság elnöke, és nem vizet prédikál: ő maga is késsel borotválkozik, illetve üzletében is borotvál. Lehetett nála jelentkezni, gondolhatjátok, hogy nem hagytam ki. Persze csak az illusztris reggeli első vendég után, aki, amint az alábbi fotókon látható, maga Flaschner úr volt. Szakmatörténeti momentumokat megörökítő képek ezek: két kihalóban lévő mesterség jeles képviselői, ha találkoznak…

Óriási tülekedés persze nem volt (simán lehetett időpontot kapni), bámész tömeg annál inkább – naná, látványos dolog a késes borotválás, és ha a publikumnak szerencséje van, még akár vért is láthat, mint anno, egy római cirkuszban. (A „borbélyműhely” hátterét és vizuális hangulatát adó hatalmas régi fotón – amely Józsi bácsi régi üzletében készült – tessék észrevenni a tükörbe tűzött Farkas Bercit, zseniális. Bár utóbbira ugyebár neheztelünk, mert nem válaszolt űrborotválkozásos kérdéseinkre.)

Kiss mester gyönyörű, régi borbélyszéket hozott, forgósat, amelyre igény szerint lehet fölilleszteni (borotváláshoz), vagy leszerelni (hajvágásnál) a fejtámaszt. Rögtön megmondta, hogy kábé négynapos a borostám (igen), aztán a tábori körülményeknek megfelelően előbb szivaccsal bevizezve készített elő, majd alaposan elkezdett ecsetelni, előtte habzó Figarót kenve az arcomra. Igen alaposan pamacsolt, majd shavette-tel kezdett borotválni (a finiseléshez már rendes borotvakést használt), a pengét menet közben a bal mutatóujján húzta le.

Már az első mozdulatain érezni lehetett a fél évszázados rutint, hihetetlen biztonsággal végezte a dolgát. Ez azt is jelentette, hogy különösebben nem finomkodott meg kellemkedett: itt nem egy kényeztetős szolgáltatásról, programról, hanem szó szerinti borotválásról volt szó (a tűző napon, órákon át, max respect az idős mesternek). Összecsippentette a bőröm, megfeszítette és már sercegett is a penge rendületlenül. Némileg mindketten zavarban is voltunk, mert közben a helyi tévé kamerája is körülöttünk repdesett, valószínűleg ezért lehetett, hogy ő nem kérdezte, hogy kiborotváljon-e, én meg nem mondtam, hogy ne, a rajtam érzékeny helyeken aztán úgy is nézett ki a nyakam. Ezen azért egyikünk sem akadt fenn, Kiss úr előkapott egy nagy timsó-félgömböt és alaposan lekezelt. A borotválást Adidas aftersév zárta, és következett a számomra legbájosabb, legemlékezetesebb mozzanat: az arcom előtt függőlegesen, két végét fogva kifeszített egy fehér hangedlit, s ezt utánozhatatlan kecsességgel és eleganciával úgy rezegtette, hogy az legyezőként hűsítse a kedves kuncsaft arcszesszel bekent orcáját. Már csak ezért is megéri, hogy ott legyek jövőre is.

A Fehérvár TV beszámolója, borotva 1:10-től

Képek: BlackWoOd, Pamacs és penge