Összeszedtem nagyjából, kiknek és miért jó a hagyományos borotválkozás.

 Penge fedőnevű (nem ok nélkül az) barátom meglepett egy tálca Captain márkájú pengével. A Captain a LORD egy almárkája, s egyben különleges, szénacél modellje, látványos borostyánszínű bevonattal. Kívül-belül iszonyúan jól néz ki, s mindennek tetejébe még igen szépen is muzsikál. Akarom mondani, focizik.

 Irodalom hétvégére: Kosztolányi Dezső írása, Alakok című portréiból.

 A férfiaknak szánt kozmetikumokban a szantál az egyik legklasszikusabb illatkomponens. Jellegzetesen fanyar, fás illata a cédrus mellett örökzöld slágerré teszi, de sok márka használja nem csak összetevőként, hanem dedikáltan, szinte kötelező gyakorlatként készít szantálos szappant, krémet, arcszeszeket. A nagy angol brandeknél pedig valószínűleg még bűnnek is számítana, ha nem tartanának ilyet a kínálatukban. Naná, hisz övék volt India, és az igazi, a jó szantál még ma is leginkább onnan jön.

 Biztos vannak jópáran, akiknek úgy a képek, mint a sztori újak: íme a legelső Gillette-féle biztonsági önborotvakészülék kiagyalásának története.

 Annyira azért a hagyományos borotválkozás egyik ikon-márkája, a Proraso is hallgat az idők szavára, hogy a fiataloknak, a sietősebbeknek, az „eldobhatósoknak” is létrehozott egy termékcsaládot. Tette ezt méghozzá másodmárkaként, „Sul filo del rasoio”, azaz „A borotva élén” vagy „Borotvaélen” névvel.  Van benne arcszappan, flakonos borotvahab, borotvagél, borotválkozás utáni utáni balzsam és bőrtápláló krém. Ebből engem csupán a borotvagél érdekelt, egyrészt kipróbálni – naná, mégiscsak Proraso –, másrészt arra gondolván, hogy utazásokhoz, amikor nem akarok külön pamacsot és szappant cipelni, majd biztos jó lesz.

Kampánycsend van, minden médium alibizik. Nekünk persze nem kell, de lusták fáradtak azért lehetünk. A sztori: Olive ápolt férfiról álmodozik, ezért Popeye és Bluto elmennek borbélyhoz. Popeye: A clean shaven man – hat perc 1936-ból. (Nemrég egyébként épp olvastam valahol, hogy a „bilit a fejre és körülnyírni” módszer tényleg pont így működött.) 

 Szerváltam ezt az Astrát. Apósom telkén találtam, ahol ki tudja, mióta hevert piszkosan, benne az utolsóként használt, rozsdás Wilkinsonnal. Gimis koromból ismertem már ezt a modellt, hiszen a nyolcvanas években igen jellegzetes darabja volt a KGST biztonságiborotva-felhozatalának. Most viszont rútul becsapottnak érzem magam miatta.